Losonc

Losonc a Losonci-medence középső részén, a Tugár-patak (Tuhársky potok) mentén, 186 méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, Nagykürtöstől 35 km-re északkeletre, Zólyomtól 57 km-re délkeletre, Rimaszombattól 29 km-re nyugatra, Fülektől 16 km-re északkeletre, Szécsénytől pedig 34 km-re északra. A város keleti részén, Losonckisfalu alatt ömlik a Tugár-patakba a Krivány-patak (Kriváňsky potok). Határa 170-276 méteres tengerszint feletti magasságban húzódik, délnyugati részét az erdőborította Jelsőci-dombság foglalja el, itt található legmagasabb pontja, a Losonc és Gács határánál emelkedő Kyptáč. Határának északnyugati és délkeleti részét elsősorban szántóföldek foglalják el, északkeleten Alsószalatna és a Török-völgy között húzódik a Szalatnyai-erdő. 2010-ben területének 45,5 %-át (2030 ha) szántó, 19,7 %-át (940 ha) erdő, 15,0 %-át (718 ha) beépített terület, 11,4 %-át (546 ha) rét és legelő, 1,6 %-át (75 ha) pedíg vízfelület foglalta el. Egyetlen nagyobb vízfelülete a városközponttól 3 km-re nyugatra, a Tugári-patakon az 1960-as években kialakított Ladói-víztároló. Losonc városa és a tőle délkeletre fekvő Losonctugárfalva, valamint a keletre fekvő Losonckisfalu már a 19. század végén egybeépültek, a városközponttól 2 km-re északkeletre fekvő Losoncapátfalva a 20. század második felében épült egybe a várossal, melynek 1966 óta közigazgatásilag is részét képezi. A várostól délnyugatra fekvő Szőlő-hegyen a 20. század második felében villanegyed jött létre. Lakott külterületei Losonc kataszterében Ladó (Ľadovo), Simapuszta (Šimova samota), Beterpuszta (Béter), Fabiánka és Havaska, Losocapátfalva kataszterében pedig Alsó- és Felsőszalatna (Dolná és Horná Slatinka), Prónaypuszta és Csurgóviletpuszta. Az 1915-ös katonai térképen még feltüntetett Tamáripuszta, Szénhegypuszta és Szentivánpuszta mára nem maradtak fent, az egykori Gellen-, Batik- és Pokornypuszta pedig egybeépültek a várossal. A történelmi városmag tengelyét a Gácsi út (T.G. Masaryk utca) és az arra merőleges Gömöri út (Kármán József utca), illetve Vajanský utca alkotja, melyek a főtéren, a Kubinyi-téren futnak össze. Az új városközpont a Kubinyi-tértől 0,5 km-re nyugatra a Köztársaság tér körül alakult ki (itt található az új városháza is), melynek északi és déli szomszédságában épültek fel az 1960-as évek végétől Losonc első lakótelepei. A város nyugati peremén találjuk Losonc legnagyobb lakótelepét, az Irtványost (Rúbanisko), mely a lakosság csaknem egyharmadának ad otthont. Losonc nyugatról Gács, délről Panyidaróc, Miksi és Terbeléd, keletről Ipolygalsa, Bolyk és Pinc, északról pedig Kálnó, Losoncnagyfalu, Videfalva és Losonctamási községekkel határos. Losonc fontos közlekedési csomópont: vasútvonal köti össze Zólyommal és Füleken keresztül Salgótarjánnal és Sajólénártfalvával, valamint Poltáron keresztül Újantalvölggyel. A Kalondán keresztül Nagykürtösre vezető vasútvonalon már csak teherforgalom folyik, a Losonc-Gács helyiérdeki vasutat pedig már 1967-ben megszüntették. Losonc a 75-ös országos főutvonal (Diószeg – Érsekújvár – Nagykürtös – Losonc) keleti végpontja, mely itt csatlakozik a 16-os (korábban 50-es) főúthoz (Zólyom – Losonc – Rozsnyó – Kassa). A 71-es főút Fülekkel és Sátorosbányával (28 km), az 585-ös út Tőrincsen (14 km) keresztül Nógrádszentpéterrel (29 km), az 594-es út pedig Kalondával (11 km) teremt összekötettést. A szomszédos községekkel mellékutak kötik össze: a 2666-os út Videfalvával (4 km), a 2655-ös út Bolykkal (8 km), a 2654-es út Miksivel (4 km), a 2642-es út pedig Kálnóval (9 km).

A Besztercebányai kerülethez és a Losonci járáshoz tartozó város, a Losonci járás székhelye. A 13. századtól mezővárosi, 1872-től rendezett tanácsú városi rangot viselő település 1920-ig Nógrád vármegye Losonci járásának székhelye volt. 1920-ban Csehszlovákiához csatolták, 1922-ig Nógrád megye Csehszlovákiához került északi részének ideiglenes székhelye volt, majd a csehszlovák közigazgatásban végig a (változó területű) Losonci járás székhelye, azonban városi rangját csak 1960-ban kapta vissza. 1938. novemberétől 1945. januárjáig visszacsatolták Magyarországhoz (Nógrád vármegye, Losonci járás), a magyar közigazgatásban 1939. július 14-éig nagyközség, majd megyei város címet viselt. 1891-ben Losonchoz csatolták Losonctugár és Losonckisfalu községeket, a város területe ezzel csaknem duplájára, 34,87 km²-re nőtt. 1966-ban Losoncapátfalva községet is Losonchoz csatolták. 1966-1992 között Miksi, 1971-1990 között Videfalva, 1988-1990 között pedig Pinc is a városhoz tartozott. 2011-ben területe 47,79 km² volt, mely két kataszteri területre oszlott (Losonc – 35,09 km² és Losoncapátfalva – 12,71 km²). Határai csak kis mértékben változtak a 20. század eleje óta (1910/21-ben Losonc és Losoncapátfalva együtt 47,48 km²), 1950 után Bolyk határának egy részét csatolták Losonchoz.

Losoncnak 2011-ben 28 475 lakosa volt, itt élt a járás népességének 38 százaléka. Népességének ekkor 69,9 %-a szlovák, 9,3 %-a (2660 fő) pedig magyar nemzetiségű (10,7 %-a – 3045 fő – magyar anyanyelvű) volt, lakosságának csaknem egyötöde (19,7 %) viszont nem nyilatkozott nemzetiségéről. 2013-ban a lakosság 8,5 százaléka tartozott a roma etnikumhoz. A 18. század végén Losonctugárral együtt mintegy 3,5 ezer lakosú város fejlődését az 1849-es orosz pusztítás megtörte (a 4 ezres város lakossága másfél ezerre esett vissza), de a 19. század második felében már gyorsan fejlődő iparváros volt: 1880-ban 5027, 1900-ban 9530, 1910-ben pedig már 12 417 lakosa volt. Ebben az időszakban a szlovák-magyar nyelvhatáron fekvő városban a lakosság túlnyomó többsége magyar anyanyelvű volt (1880-ban 71,8 %, 1910-ben 85,9 %), a szlovák anyanyelvűek 1880-ban a lakosság egyhatodát, 1910-ben egytizedét tették ki. A csehszlovák hatalomátvétel után a város etnikai arculata a cseh és szlovák betelepítéssel, valamint a lakosság egy részének nemzetiségváltásával alapvetően megváltozott, 1921-ben a (cseh)szlovákok már a lakosság 42,3 %-át, 1930-ban pedig 56,4 %-át alkották, a magyarok aránya ezzel párhuzamosan 45,2 %-ra, majd 25,9 %-ra esett vissza. A lakosság száma dinamikusan növekedett 1921-30 között (csaknem egynegyedével, 12 417 főről 15 459 főre). 1938-ban a Magyarországhoz csatolás után mintegy 3 ezren menekültek el a városból, a lakosságszám ekkor 12 467-re esett vissza, majd 1941-re ismét 14 987-re nőtt. Ekkor a város lakosságának zöme (88,3 %) újra magyarnak vallotta magát. Gyökeres változást hozott 1944-ben a zsidónak minősített (nagyrészt magyar nemzetiségű) lakosság koncentrációs táborba hurcolása, majd 1945 után a magyarok nagy részének kitelepítése, elüldözése, illetve önkéntes nemzetiségváltása, valamint a szlovák és cseh nemzetiségűek tömeges beköltözése. Ezzel Losonc döntően szlovák lakosságúvá vált, a felgyorsuló asszimilációval az elmúlt két és fél évtizedben a magyar lakosság számának és arányának rohamos csökkenése figyelhető meg (1991-ben a magyar nemzetiségűek aránya 16,7 %, 2001-ben 13,1 %, 2011-ben már csak 9,3 % volt, számuk pedig csaknem felére, 4831 főről 2660-ra esett vissza). A város népessége az iparfejlesztéssel és lakótelep-építéssel párhuzamosan dinamikusan növekedett a 20. század második felében, 1950-1991 között 82 %-kal (1950-ben Losoncnak 15 861, 1970-ben 20 378, 1991-ben már 28 861 lakosa volt). A rendszerváltás utáni évtizedekben a város népességszáma viszonylag stabilan alakult, 2001-2011 között csekély növekedés (28 332 főről 28 475 főre), 2011-2017 között pedig 1,7 %-os fogyás (28 475 főről 27 991 főre) figyelhető meg. 2011-ben a város népességének 43,4 %-a volt római katolikus, 10,7 %-a evangélikus és 0,6 %-a (161 fő) református vallású, 19,3 %-a pedig felekezeten kívüli. Losonc népességének vallási megoszlása az elmúlt másfél évszázadban gyökeresen átalakult. 1590-ben egész lakossága kálvinista hitre tért és a 19. század második feléig a reformátusok alkották a lakosság többségét (1851-ben arányuk 46,4 % volt, az evangélikusoké 23,7 %, a római katolikusoké pedig alig 12,7 %). A 19. század második felében a város iparosításával és gyors növekedésével a római katolikusok kerültek többségbe (1921-ben arányuk már 58,3 % volt) és egyben itt jött létre Felső-Magyarország egyik legnépesebb zsidó közössége is. 1921-ben az izraelita vallásúak a lakosság 17,5 %-át, 1938-ban 16,8 %-át alkották, 1944-ben azonban csaknem a teljes zsidó közösség a holokauszt áldozata lett. 1921-hez képest rohamosan csökkent az evangélikusok (18,1 %-ról 10,7 %-ra) és különösen a reformátusok (4,2 %-ról 0,6 %-ra) aránya. 2011-ben Losonc népességének 92,5 %-a élt Losonc, 7,5 %-a (2143 fő) pedig Losoncapátfalva területén, külterületi lakott helyei közül Szalatna (291 fő), Fabiánka (52 fő) és Ladó (52 fő) voltak a legnépesebbek. Ugyanekkor az Irtványos-lakótelepeken (Ortovisko I.-III.) élt az összlakosság 30,4 %-a (8649 fő). A város népsűrűsége 2011-ben 596 fő/km² volt.

Losonc Nógrád vármegye északi részén, a szlávok által benépesített hegyvidék és a palóc magyarok által lakott medencék határánál, stratégiai jelentőségű helyen jött létre a 12. században. Nevének eredete bizonytalan, valószínűleg szláv eredetű és a Losonc-patakról („lučenec” vagyis „választó”) terjedt át a településre. Néhány történetíró Lutetia Hungarorum latin néven is említi a várost. Esterházy Pál Mennyei korona című munkájában (1896) a város alapítását 1128-ra teszi, amikor egy Losonczi Lambert nevű palatinus a Boldogságos Szűz tiszteletére templomot emelt is, mely mellé castellum (várkastély) is épült, ahol Nógrád megye nemessége többször is tartott megyegyűlést. Plébániája 1190-ben már létezett. 1247-ben Luchunch, 1262-ben Losunc, 1277-ben és 1299-ben pedig Lusunch alakban szerepelt az oklevelekben. 1235-ig a Kacsics, majd a Tomaj nemzetség (Losonczy és Bánffy család) birtokában volt. 1241-ben Losonczy Dénes tárnokmester, a település ura elesett a muhi csatában. A 13. században már egy határában álló apátságot is említenek az oklevelek. 1299-ben már szabadalmas város (mezőváros) volt, heti és országos vásárok rendezési jogával, szabad kereskedelmi joggal és az erdők és a malmok jövedelmével való rendelkezés jogával. A 14. század végén visszakerült a Losonczyak birtokába. Az 1440-es években a cseh huszita vezér, Jiskra uralma alá került, 1441-ben a város lakossága csatlakozott a huszita felekezethez. 1451-ben Hunyadi János a város közelében vívott csatát a huszitákkal, kiknek megerősített tábora Kisfalu közelében, a Királydombon volt. A csatát Jiskra javára Pelsőczi István árulása döntötte el, ezután lerombolták a régi castellumot és a losonci templomot a husziták számára alakították át. 1467-ben I. Mátyás megfosztotta a Losonczyakat itteni birtokaiktól és kedvelt emberének, Guthi Országh Mihály nádornak juttatta Losoncot, mely csak egy évszázad múltán került vissza a Losoncziakhoz. 1553-tól 1593-ig Nógrád megye nagy részével együtt Losonc is oszmán uralom alá került, a helyi bég székhelyévé vált, aki a castellum egyetlen megmaradt bástyájába költözött be. 1590-ban a város teljes lakossága (mintegy 3 ezren) protestáns hitre tért és Losonc ezzel Felső-Magyarország egyik legfontosabb református központjává vált. Templomát 1590-től az evangélikusok, 1608-tól a reformátusok használták. Koháry várkapitány üldözése elől a füleki reformátusok is Losoncra menekültek. A hagyomány szerint Bethlen Gábor 1619-22 között Losoncon őriztette a magyar királyi koronát. 1622-ben, miután Losonc földesura, Forgách Zsigmond a császárhoz pártolt, Bethlen Gábor hadai Krasznahorkai Andrássy Mátyás vezetésével elfoglalták Losoncot, melyre hadisarcot róttak ki és a piactéren 130 polgárát kivégeztették, majd felgyújtották a várost. Ebből az időből ered a város ma is használt címere, a fiókáit a véréből tápláló pelikánnal. Református iskolája 1622-től gimnáziumnak megfelelő szervezettel működött. 1640-ben Wesselényi Ferenc nádor engedélyezte a losonciaknak, hogy a templomot erős kőfallal vegyék körül. Ebben az időben Losonc az egész vármegye reformátusságának menedéke volt. A vargák céhe 1656-ban, a szabóké 1713-ban alakult meg. Az 1670-es években az ellenreformáció pozsonyi törvényszéke Beregszászy István és Csúzi Cseh Jakab prédikátorokat gályarabságra ítélte. 1703-ban a város lakossága a Rákóczi-szabadságharc oldalára állt és hamarosan a gácsi várba menekülő Ráday Pál és a kezdetben a császárhoz hű nógrádi nemesség is átállt Rákóczihoz. A szabadságharc alatt Losonc Bercsényi Miklós felvidéki hadműveleteinek középpontjává vált. 1710. januárjában, a romhányi csata után a császáriak kezére került, a következő évben a vármegye losonci közgyűlésén hirdették ki a szatmári békét (később is több alkalommal – 1714, 1716, 1730, 1734 – tartottak itt megyegyűléseket). 1710-11-ben a pusztító pestisjárványban a lakosság nagy része (1300 fő) életét vesztette. Református iskolájának jelentősége a 18. században tovább nőtt, amikor Kármán András rektor tovább bővítette az akkor már főiskolának megfelelő intézetet, ahol 1769-től díjtalan volt az oktatás és legjobb tanulóit ösztöndíjjal külföldi egyetemekre küldték. A város katolikus egyházközsége 1755-ben alakult újjá. 1784-87-ben, II. József népszámlálása idején Losoncnak 2700, a vele már akkor szorosan egybeépült Tugárnak 700 lakosa volt. 1818-ban létrejött a református és evangélikus iskola közötti unió, 1832-től a gimnázium a líceum nevet vette fel. Ekkor a teológia és a filozófia mellett már természettudományokat is tanítottak és itt képezték a cseh- és morvaországi prédikátorokat, 1834-től pedig jogi tanszék is működött itt. A losonci gyógyfürdőt 1818-ban nyitották meg. 1819-ben tűzvész pusztított a városban. Főbb utcáit már 1830-tól kezdve kikövezték, határában a tagosítást 1845-ben hajtották végre. 1848-ban a losonci polgárság a forradalom oldalára állt, megválasztva az első polgármestert. 1849. február 15-én a császári csapatok bevonultak a városba. Március 15-én magyar gerilla-rajtaütésre került sor, majd március 24-én Losonc főterén Beniczky Lajos őrnagy serege egy rajtaütésben szétverte a császáriakat. 1849-ben a császáriak bosszújától tartva sokan elhagyták a várost, ahol kolerajárvány is pusztított. Augusztus 7-9. között Grabbe cári parancsnok kozák hadai megtorlásul egy egy héttel korábbi, orosz tisztek elleni gerillatámadásért a várost csaknem teljesen elpusztították, kifosztották és felégették (376 épületből 344 leégett). A tűzvész elől a maradék lakosság Losoncapátfalvára menekült. Az 1847-ben még 4 ezres város népessége 1400-ra esett vissza a menekültek visszatérésekor. Az újjáépítésre országos gyűjtést indítottak. A város gyorsan újjáépült és fejlődésnek indult, hamarosan Felső-Magyarország egyik legfontosabb ipari központjává vált: 1851-78 között itt működött az ország első nikkelkohója, 1846-tól bőrgyár, 1864-től gőzmalom, 1869-től pedig (a szomsédos Losoncapátfalva határában) posztógyár kezdte meg működését, 1884-ben nyílt meg a Sternlicht-féle zománcozógyár. Az gazdasági fejlődést elősegítette a vasút megépítése: 1867-ben a Pestet Ruttkával összekötő vasúti fővonal elérte Füleket, 1871. május 3-án pedig Losoncot is; 1896-ban megnyílt az Aszód-Balassagyarmat-Losonc vasútvonal, 1901-ben pedig a Losonc-Poltár-Rimakokava vasútvonal is, ezt követte 1906-ban a Losonc-Gács helyiérdekű vasút. A várost 1872-ben rendezett tanácsú várossá nyilvánították, 1891-ben pedig hozzácsatolták Losonctugár és Losonckisfalu községeket. Népessége gyorsan gyarapodott, 1880-ban 5027, 1890-ben 7460, 1900-ban 9530, 1910-ben pedig már 12 939 lakosa volt. 1891-ben szeszgyár, 1904-ben kályhacsempegyár, 1906-ban mezőgazdasági gépgyár és sörétgyár, 1910-ben téglagyár kezdte meg a termelést, 1892-ben pedig megnyílt a Rakottyai-féle zománcozógyár, a város legjelentősebb ipari üzeme, melyben 1910-ben már 800-1000 munkás dolgozott. 1910-ben a városban 3800 gyári munkás dolgozott, közülük 844-en laktak a környező falvakban. Losoncon erős volt a munkásmozgalom és számos sztrájkra (1905, 1912-14, 1917) is sor került. Losonc fontos garnizonváros volt gyalogsági és tüzérségi kaszárnyákkal, 1910-ben 1445 fős katonaság állomásozott itt. Itt kezdte pályafutását a 25. gyalogezred karmestereként 1890-94-ben Lehár Ferenc zeneszerző. A város arculata is átalakult, új középületek sora épült (gimnázium 1882-ben, leánypolgári 1890-ben, városháza 1894-ben,), 1910-ben pedig a főtéren felavatták Kossuth Lajos szobrát, ugyanebben az évben nyílt meg a város első mozija, az Apolló. A Városligetet 1884-től kezdve alakították ki, 1895-ben csónakázótavat is létesítettek. 1886-ban megalakult a városi kórház, 1899-ben pedig bevezették Losoncon az elektromos közvilágítást. A Tugár-patakot 1874-ben szabályozták, a város csatornázására 1908-ban került sor. Az első világháború idején Losonc határában katonai megfigyelőállomást (tábort) létesítettek. 1919. januárjában a városban berendezkedő csehszlovák legionisták ledöntötték a Kossuth-szobrot, majd 1919. februárjában mintegy 500 magyar (értelmiségi és köztisztviselő) családot utasítottak ki a városból. Május-júniusban a Tanácsköztársaság kis időre ugyan visszafoglalta a várost, de hamarosan tartósan csehszlovák uralom alá került. A Tanácsköztársaság május 30-án megalakult losonci direktóriumának elnöke Szabó Gyula festőművész édesapja, Szabó József volt. 1921-ben a városnak 12 417 lakosa volt, a magyar nemzetiségűek aránya 45,2 %-ra esett vissza, a (cseh)szlovákoké pedig 42,3 %-ra nőtt. 1922-ig a csonka Nógrád megye északi részének székhelye volt. Az 1920-as években a város ipara súlyos válságba került a cseh konkurrencia miatt, melyet 1929-től a nagy gazdasági világválság is súlyosbított. 1923-ban leépítették a Rakottyay-féle zománcgyárat, a város legnagyobb üzemét, majd 1928-ban leállt az apátfalvi posztógyár és a Sternlicht-féle zománcgyár is. A munkanélküliek száma az évtized végére két és félezerről ötezer fölé nőtt. 1927-ben avatták fel a járási hivatal új épületét. 1930-ban a várost Tomáš G. Masaryk köztársasági elnök is meglátogatta. Ebben az évben 15 459 lakosának többsége már csehszlováknak vallotta magát, a magyarok aránya 25,9 %-ra csökkent. A két világháború között Losonc a szlovákiai magyar politikai és szellemi élet egyik fontos központja volt. 1922-ben itt alakult meg a Szövetkezett Ellenzéki Pártok Központi Irodája, 1923-ban pedig a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga. A Madách-kör is 1923-ban jött létre. Több magyar napilap is megjelent itt ebben az időszakban: 1921-32 között a Mi Lapunk c. cserkész- és diákfolyóirat, 1918-44 között a Losonci Hírlap, 1930-1938 között pedig a Magyar Híradó politikai hetilapok. A magyar középfokú oktatást ebben az időszakban a szlovák nyelvűvé átalakított gimnázium magyar tagozata képviselte (1945 után ez is megszűnt). 1925-1939 között Losoncon működött a főiskolai jellegű, de az állam által el nem ismert Református Teológiai Szeminárium. 1938. novemberében az új csehszlovák-magyar határt Losoncnál húzták meg, a várost Magyarországhoz csatolták, de a szomszédos Videfalva már Csehszlovákia (1939. márciusától a fasiszta szlovák bábállam) része volt. A városból ekkor mintegy 3 ezren menekültek el, lakossága 12 467-re esett vissza. 1938-ban 1920 ház volt Losoncon. 1941-ben 14 987-en lakták. 1944-ben zsidónak minősített lakosságát (akik a város népességének mintegy egyhatodát alkották) kezdetben a Tugár-patak jobb partján létrehozott gettóba, majd a téglagyári gyűjtőtáborba zárták, ahonnan júniusban vonaton szállították őket a náci megsemmisítőtáborokba. 1944. december 20-án szövetséges bombatámadás érte a várost. A fasiszta uralom 1945. január 14-én a szovjet és az átállt román hadsereg bevonulásával ért véget, egyben a város visszakerült Csehszlovákiához és pár hónappal később megkezdődött a magyar nemzetiségű lakosság üldözése, mely egészen 1948-ig tartott. A magyar nyelvű alapiskolai oktatás 1950. szeptember 1-jén indult újra. 1950-ben 15 861 lakosa volt a városnak, melyhez 1966-ban Miksi és Losoncapátfalva, 1971-ben Videfalva, 1988-ban pedig Pinc községeket is hozzácsatoltak. A losonci ipar helyreállításával és bővítésével a város gyors fejlődésnek indult, 1970-ban már 20 378, 1980-ban 24 436, 1991-ben pedig 28 861 lakosa volt. A losoncapátfalvi posztógyár újjáépítésével jött létre a Poľana textilkombinát, de modernizálták téglagyárát és csempegyárát, új bútorgyárat („Libra”), valamint élelmiszeripari üzemeket (Riso konzervgyár, Hrádok húskombinát) hoztak létre. Az 1960-as évek végén elkezdték az első lakótelepek építését (kezdetben a Köztársaság tér környékén, majd a város nyugati peremén az Irtványos I.-III. lakótelepeket), alapvetően átalakítva a városképet. Az államszocialista időszak reprezentatív épületeit az új főtérré átalakított régi Búzatéren (a mai Köztársaság tér, ebben az időszakban Május 1.-tér) és környékén találjuk: a városházát (volt pártközpont, 1976-80), a járási hivatal (1972) és a kultúrház, valamint a Prior-áruház (1981) épületét. Az új kórházkomplexum az 1950-es évektől jött létre, kettévágva a régi városközpont egykori főutcáját, a mai Herz utcát. 1986-ban Losoncon és Bolykon tartották az ejtőernyős világbajnokságot, ekkor épült a város új szállódája (Hotel Pelikán). Az 1960-as években víztárolót hoztak létre a város határában, a Tugár-patakon. 1956-ban a Csemadok Losoncon rendezte meg az I. Országos Tánc- és Népünnepélyt. 1980-ban Szabó Gyula alkotásaiból létrehozták a Nógrádi Galériát, majd öt évvel később Losoncra költözött a Nógrádi Múzeum. 1960-ban a város jelentőségét megnövelte, hogy a Losonci járás területét nagymértékben megnövelték a megszüntetett Füleki és Poltári járás hozzácsatolásával (1968-ig a Nagykürtösi járás nagy része is a Losonci járáshoz tartozott). Ekkor Pokrok-Haladás, majd 1978-90 között Ipeľ-Ipoly címmel kétnyelvű járási lap is megjelent Losoncon. A rendszerváltás után Losoncapátfalva kivételével a városhoz csatolt községek újra önállósultak: 1990-ben Pinc és Videfalva, 1992-ben pedig Miksi szakadt el Losonctól. A város gazdasága válságba került, sorra megszűnt a régi téglagyár, a konzervgyár és a bútorgyár is, majd 2009-ben a város évszázados csempeipara is a Novoker gyárának leállításával. Az üdítőitalokat gyártó Lunaco 1995-2013 között működött. 2000 után bevásárlóközpontok sora épült a városban: a Lidl az egykori vasöntöde, a Tesco a régi téglagyár, a Kaufland pedig az egykori sportpálya helyén. A Városliget szomszédságában új villanegyed (Kékföld) jött létre. A hagyományos ipar felszámolásával párhuzamosan ugyanakkor új fotovoltaikus erőművek létesültek a város határában és több multinacionális cég is telephelyet hozott itt létre. A mai Losonc jellegzetes, a városképet romboló épülete a 64 méter magas, 2004-be épült ESO-toronyház. A város népessége stagnál, 1991-ben 28 861, 2001-be 28 332, 2011-ben 28 475 lakosa volt, a magyarok száma és aránya ugyanakkor az asszimiláció révén rohamosan csökken, 2011-ben már a lakosság kevesebb, mint egytizede vallotta magyarnak magát. 2010 után a Köztársaság tér teljes átépítésére került sor.

Losonc járási székhely és fontos közigazgatási, ipari, kulturális és oktatási központ, valamint közlekedési csomópont. Az észak-nógrádi magyar kultúra központja, magyar tannyelvű alapiskolával és óvodával (2001 óta Kármán József nevét viseli). 1998 óta Horváth Lajos vezetésével magyar nyelvű színkör (Kármán József Színház) is működik a városban. A Csemadok 1969 óta itt rendezi meg a Kármán József Irodalmi és Kulturális Napokat. 1985 óta a város ad otthont a Nógrádi Múzeumnak, 2017-ben nyílt meg a régi városháza épületében a Városi Múzeum. A négy állami és egy egyházi fentartású szlovák alapiskola mellett fontos oktatási intézményei még a szlovák tannyelvű B.S. Timrava Gimnázium, valamint a magyar nyelven is oktató Winkler Oszkár Építészeti Szakközépiskola és a Pedagógiai és Szociális Akadémia. Losoncon egészségügyi szakközépiskola, szolgáltatási szakközépiskola és kereskedelmi akadémia is működik, mezőgazdasági szakközépiskoláját azonban 2007-ben megszüntették. A város fafeldolgozó, textil-, építőanyag- és élelmiszeripara (húskombinát) ma is jelentős, új gyárai a Johnson Controls autóipari beszállító 2006-ban létesült poliuretánhabgyára, valamint a Stonefly s.r.o. elektromos kerékpárokat gyártó üzeme. A város határában mára több mint 100 hektáron működnek napelem-telepek (fotovoltaikus erőművek). Losonc gazdag műemlékekben, református templomát 1850-63 között neogótikus stílusban, Sarlós Boldogasszonynak szentelt, gótikus alapokon álló római katolikus templomát 1783-ban klasszicista stílusban építették. A barokk stílusú római katolikus plébánia a 18. században, a késő klasszicista stílusú evangélikus templom 1859-ben épültek. Az Irtványos-lakótelep Krisztus Királynak szentelt római katolikus temploma 2005-2010 között emelt modern építmény. A régi városháza épülete 1893-94-ben, az egykori leánygimnázium 1890-ben, a Vigadó 1856-1858 között épült. Az egykori neológ zsinagóga bizánci-szecessziós stílusban épült 1923-25 között. Losonctugár klasszicista Szilassy-kastélyát egy 17. századi barokk kúria helyén a 19. század elején építették. A Losonchoz tartozó Losoncapátfalván két 19. századi kastély található (Prónay-kastély 1856-ból, Hubay-kastély 1860-ból). A losonci református temetőben nyugszik többek között Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kancellárja (1733) és Kármán József író (1795) és Szabó Gyula festőművész (1972). Kármán József emlékművét (1891) 1969-ben a református templom melletti parkban helyezték el. Petőfi Sándor emléktábláját a költő 1845-ös látogatásának emlékére 1899-ben helyezték el. Božena Slančíková-Timrava szlovák írónő egészalakos szobrát a róla elnevezett gimnázium előtt 1969-ben avatták fel. M.R. Štefánik mellszobrát 1995-ben, „Nógrád védőjének” Kossuth egykori szobra (1910-19) helyén emelt szobrát 2002-ben avatták fel.