2019. július 7., 13:38

Véget ért a frizbi Eb

Nagy-Britannia két aranyérmet szerzett a győri Frizbi Európa-bajnokságon. A férfi csapatoknál a németeket, a vegyescsapatok döntőjében a francia válogatottat győzték le. A női mezőnyben az ír nemzeti csapat bizonyult a legjobbnak. Magyarország a 15. helyen végzett, a vegyescsapatok között. A kontinensbajnokságnak Győr városa adott otthont, június 29. és július 6. között. Erdősi Zoltán, a magyar szövetség elnöke értékelte az Eb-t.

Frizbi
Fotó: NVESZ

Magyar szempontból sikeres volt a frizbi Európa-bajnokság. A Győrben megrendezett kontinensbajnokságon Magyarország egy vegyescsapatot indított.  „A célunk az volt, hogy rangos nemzetközi mezőnyben a jövő csapatát rakjuk össze” – kezdte értékelését Erdősi Zoltán, a Magyar Repülő Korong Szövetség elnöke.

Nagyon nehéz csoportba kerültünk, többek között a címvédő ellen is pályára kellett lépnünk, de lányaink és fiaink maximálisan helytálltak, a pénteki helyosztón pedig 12-9-re legyőzték Csehországot, ezzel a 15. helyen zártak

– mondta az elnök, aki kiemelte: az igazi munka csak most kezdődik. Győrben igazi frizbifesztivált rendeztünk, huszonnégy ország 1500 sportolója vett részt az Európa-bajnokságon.

Ráirányítottuk a figyelmet a sportágra, fiatalok százai ismerkedtek meg a repülő koronggal, mostantól rajtunk múlik, hogy milyen hatékonysággal tudjuk a bázisunkat szélesíteni. A Magyar Repülő Korong Szövetség az elmúlt években elindított edzőképzést, és a pedagógusok körében egyre népszerűbb programot szeretné tovább vinni, és bízik abban, hogy az élsport és a szabadidősport sportágbeli összekapcsolásával egyre ismertebb lesz a frizbi Magyarországon.

Az ultimate frizbi csapatsport, amelyben hét játékosból álló együttesek küzdenek egymással. A pálya téglalap alakú, a végén egy-egy célterülettel. A csapatok célja pontot szerezni úgy, hogy az egyik játékos bedobja a korongot a célzónába, ahol egy csapattársa elkapja azt. A dobó nem futhat a koronggal, de azt bármelyik irányba bármelyik csapattársának passzolhatja. Minden esetben, amikor sikertelen a passz, az ellenfélhez kerül át a korong. A játékosok fizikai érintkezése nem megengedett. A játék a fair play-re épül, a mérkőzések gyakorlatilag játékvezetők nélkül zajlanak. A szabályokat mindenki betartja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.