2024. október 20., 13:28

Továbbra is hibátlan a MOL Ligában a HC DAC

Újabb hazai győzelmével őrizte meg hibátlan mérlegét a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban (MOL Liga) a HC DAC csapata. A dunaszerdahelyi lányok ezúttal a prágai Slaviát győztek le hazai közönség előtt.

kézilabda
Fotó: hcdac.sk

A nemzetközi kupabúcsút követően újabb hazai bajnoki várt a dunaszerdahelyi HC DAC-ra. A Debre Viktor edzette sárga-kékek hazai pályán fogadták a prágai Slaviát. A dunaszerdahelyi lányok jól kezdték a találkozót és az első negyedórában jelentős négygólos előnyt építettek ki.

A hazaiak azonban fegyelmezetlen játékuknak köszönhetően hamar eladták előnyüket és a prágai együttes sorozatban öt góllal megfordította a találkozót 7-6-ra. Ezt követően ismét a DAC-került előnybe, de hiába dolgoztak ki ismét kétgólos előnyt, ezt sem tudták megtartani Sári Barbaráék és az első játékrész 9-9-es döntetlennel zárult.

Szünetről visszatérve is jól kezdték a második félidőt a sárga-kékek és ismét többgólos előnyt építettek ki Debre Viktor tanítványai. A 40. percben három góllal 14-11-re vezettek a házigazdák. Úgy tűnt az első félidőhöz hasonlóan ezúttal is visszajön többgólos hátrányból a Slavia, de 15-14-es hazai vezetésnél a sárga-kékek sorozatban hat gólt is dobtak, ezzel pedig jelentős hétgólos előnybe kerültek, ezzel pedig lényegében el is dőlt a két pont sorsa.

A találkozó utolsó tíz percébe a csehek nem tudtak komolyan beleszólni, a DAC már tíz góllal is vezetett, a vége pedig egy sima nyolcgólos dunaszerdahelyi győzelem lett. A dunaszerdahelyi együttes hat fordulót követően is százszázalékos mérleggel áll a bajnokságban, a Nagymihályhoz hasonlóan.

„Nagyon kemény és nehéz mérkőzésen szereztünk értékes két pontot. Jól kezdtük a mérkőzést és pillanatok alatt jelentős előnyt szereztünk, amit aztán a fegyelmezetlen játékunkkal eladtunk. Hibát hibára halmoztunk, és 12 percig nem tudtunk gólt lőni. Hiányzott a tűz, ami nélkül nem tudunk jól játszani. A második félidőben, akárcsak az elsőben, a kapusunk fantasztikusan védett, védekezésünk hatékonyabbá vált és támadásban is javultunk.

Végül magabiztos győzelmet arattunk egy nagyon szívós, jó csapat ellen. Tanulnunk kell a mai hibáinkból, ha komolyan gondoljuk, hogy meg akarjuk nyerni a bajnokságot”

nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 6. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – DHC Slavia Prága 24-16 (9-9)
A MOL Liga élmezőnye hat fordulót követően: 1. Nagymihály 12 pont, 2. DAC 12 pont, 3. Most 10 pont, 4. Slavia 8 pont, 5. Písek 8 pont, 6. Zlín 6 pont.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.