Továbbra is hibátlan a bajnokságban a HC DAC
A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) legutóbbi fordulójában is megőrizte hibátlan mérlegét a bajnokságban a címvédő DAC, miután fölényes győzelmet arattak a Plzeň otthonában.
A MOL Liga 8. fordulójában is folytatta menetelését a bajnokságban hibátlan mérleggel rendelkező HC DAC. A címvédő sárga-kékek a cseh Plzeň otthonában is remekeltek. Debre Viktor tanítványai az első perctől kezdve nagy fölényben játszottak: a dunaszerdahelyi lányok már három perc után háromgólos előnyre tettek szert, és remek védekezésüknek, valamint attraktív támadójátékuknak köszönhetően folyamatosan növelték a különbséget.
A címvédő a 10. perc derekán már 8–3-ra vezetett. A cseh gárda nem találta az ellenszert a sárga-kékek játékával szemben, a 20. percben pedig már 14–5-re állt az eredmény. A dunaszerdahelyi együttes az első félidő végére magabiztos, tízgólos előnyt épített ki.
A szünet után is folytatódott a DAC fölénye, a csallóközi együttes tovább növelte előnyét. A címvédő a 36. percben már 11 góllal vezetett. A cseh csapat nem tudta tartani a lépést a lendületben lévő dunaszerdahelyiekkel, negyedórával a mérkőzés vége előtt pedig már 13 gólra nőtt a különbség a DAC javára. Az utolsó percekben sem vett vissza Debre Viktor együttese, és végül 17 gólos különbséggel bizonyult jobbnak a cseh gárdánál.
– értékelt Debre Viktor vezetőedző a lefújást követően.
Győzelmével a DAC továbbra is hibátlan a MOL Ligában nyolc fordulót követően. A sárga-kékek előnye három pontra nőtt a második helyezett Vágsellye előtt.
MOL Liga, 8. forduló:
DHC Plzeň - HC DAC Dunaszerdahely 21-38 (9-19)