2021. június 1., 18:13

Történelmi pillanat: A komáromi röplabdacsapat ősszel a Bajnokok Ligájában indul

A hírt a komáromi együttes, amely idén szlovák bajnoki címet ünnepelhetett, közösségi oldalán jelentette be.

VK Spartak UJS Komárom

"Örömmel és büszkeséggel szeretnénk mindenkit tájékoztatni arról, hogy Szlovákia bajnoka, a VK Spartak UJS Komárom csapata bejelentkezett a 2021/2022-es szezonban megrendezendő Bajnokok Ligájába" - adta hírül az együttes Facebook-oldalán.

A nevezés bejelentése azért nevezhető történelmi pillanatnak, mert korábban szlovákiai röplabdacsapat még nem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban. 

Ferencz László, a klub elnöke a ma7.sk-nak elmondta, szlovák bajnokként egyenes ágon lehetnek résztvevői a Bajnokok Ligájának. Hozzátette, a döntést az idő szorításában, gyorsan kellett meghozniuk.

De állunk elébe, igyekszünk felnőni a feladathoz. Szeretjük a kihívásokat!"

- mondta.

A klubelnök szerint négy tényezőn múlott az indulásuk: az első természetesen anyagi természetű, vagyis hogy lesz-e annyi támogatója, szponzora a klubnak, amely az európiai kupaszereplést lehetővé teszi.

"Bízunk benne, hogy a játékoskeretet is sikerül megerősítenünk, mint ahogyan abban is, hogy kedvező sorsolást kapunk majd. A negyedik tényező, ami mérlegelésre késztetett, az a járványhelyzet. A Bajnokok Ligája sorozata októberben veszi kezdetét, ma még nem tudjuk megmondani, hogy ősszel járványügyi szempontból milyen intézkedésekre számíthatunk. Mindenesetre bízunk benne, hogy akkor már nézők előtt játszhatunk majd" - fogalmazott Ferencz László, hozzátéve,

mivel a komáromi csarnok nem alkalmas Bajnokok Ligája-mérkőzésre, a szlovák bajnok a hazai BL-meccseit minden jel szerint Nyitrán rendezik meg.

Az, hogy milyen ellenfelek várnak a VK Spartakra a legrangosabb európai kupasorozatban, június 25-én derül ki, ekkor rendezik ugyanis a BL sorsolását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.