A csapatszellem diadala
Csúcsra ért a VK Spartak UJS Komárom röplabdacsapata, amely történelme során először lett bajnok a szlovák legmagasabb osztályban. A koronavírus beárnyékolta szezonról, a siker titkairól és az egyesület előtt álló lehetőségekről Ferencz László klubelnökkel beszélgettünk.
A most befejeződött bajnokság három győzelemig tartó döntőjében 3:1-re verték a Miava együttesét. Történelmi siker ez a klub számára. Milyen érzések kavarognak most önben?
Túlzás nélkül állíthatjuk: óriási sikert értünk el a bajnoki arany megszerzésével. Ez most egy euforikus állapot, amit sokáig szeretnénk kiélvezni. Szerencsénkre a teljesítményünk az idény előrehaladtával egyre jobb lett, így a bajnokság végéhez közeledve kerültünk csúcsformába.
A siker értékét növeli, hogy egy rendhagyó idényben értek fel a csúcsra.
Rendkívül nehéz bajnokság után vagyunk. A világjárvány miatt gyakorlatilag tervezhetetlenné vált a bajnokság. A sorozat többször megszakadt, a játékosokat állandóan tesztelni kellett, és mivel a sportolók közül is sokan megbetegedtek, rengeteg mérkőzést halasztani kellett.
Ilyen körülmények között nagyon nehéz volt jó kondícióban tartani és motiválni a játékosokat. A másik nagy nehézség az volt, hogy a járvány miatt üres lelátók előtt voltunk kénytelenek játszani. Éppen azok hiányoztak, akik a legtöbbet számítanak a sportban, a szurkolók.
A keret nagy része már régóta együtt van, a Spartak esetében tehát egy összeszokott csapatról beszélhetünk.
Már a tavalyi szezonban is jól szerepeltünk. Ez a bajnokság azonban márciusban félbeszakadt. Bajnokot ugyan nem neveztek meg, de sorrendet igen, és mi akkor éppen a harmadik helyen álltunk. Meggyőződésem, hogy ha az a bajnokság befejeződik, a komáromi csapat minimum bronzéremmel zárja az idényt. Klubunknak a Szlovákiában játszó játékosok között nagy a respektje. Amit ígérünk, betartjuk. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt években rutinos, tapasztalt játékosokat is tudtunk igazolni. A jelenlegi keretben is több mostani vagy egykori válogatott játékos szerepel, köztük olyanok is, akik korábban más csapattal már több alkalommal is bajnokok lettek.
A 14 fős keretből négyen saját nevelésű, fiatal játékosok, közülük ketten már a szlovák válogatottban is bemutatkozhattak.
A fiataloknak és tapasztaltaknak ez az „elegye” volt a siker titka?
A tavalyi szezon után gyakorlatilag minden játékosunk azt vallotta, hogy azért marad Komáromban, mert a tavalyi csonkaszezon miatt még nem fejezték be a munkát. Mindezt annak tudatában tették, hogy érthető okokból szűkösebb anyagi lehetőségeket tudtunk biztosítani számukra. Ezzel lényegében játékosaink kifejezték a lojalitásukat a klub iránt, ami nagyon erős csapatszellemet szült. Ebben voltunk mi idén a legerősebbek, ebben tudtunk az ellenfeleink fölé nőni.
Ha mégis ki kellene emelni néhány játékost a keretből, kik lennének azok? Kik tették hozzá a legtöbbet a sikerhez?
Nehéz a kérdésre válaszolni, hiszen mint említettem, az volt az erősségünk, hogy egységes csapatként működtünk.
A fiatalok olyan nagyszerű játékosoktól tanulhattak, mint František Ogurčák, aki korábban a legmagasabb szinten, az olasz és német bajnokságban is játszott. Ő egyébként 18 év után lett ismét szlovák bajnok, és ezúttal is nagy szerepe volt a bajnoki cím megszerzésében. Ahogyan Peter Kašpernek, Maroš Kašperkevičnek, Martin Turisnak, Peter Mlynarčíknak is. Mind szenzációs játékosok.
Mekkora szerephez jutottak a saját nevelésű fiatalok?
Pati-Nagy Simon, Sánta János, Forró Balázs és Százvai Ádám is nagyon fontos tagja a csapatunknak. Ők azok a fiatal komáromiak, akiket mi neveltünk ki. De ne feledkezzünk meg az ötödik komáromiról, Ferencz Dávid másodedzőről sem. Neki is komoly szerepe van a mostani sikerben. Az utánpótlásnevelést egyébként is fontosnak tartjuk, ez hozzátartozik a klub filozófiájához. A járvány előtt 12 utánpótlás- és felnőttcsapatot versenyeztettünk. Az extraligás klubok közül mi rendelkezünk egyedül női és férfi szakággal.
A komáromi csapat a bajnokság második felében pörgött fel, az alapszakaszt ugyanis még csak a negyedik helyen zárta. Mi volt ennek az oka?
Elsősorban az, hogy kétszer is megszakadt a bajnokság. Ebből a negyedik helyből azonban nem csináltam problémát. Tudtam, hogy ettől többre vagyunk hivatottak, és a rájátszásban ezt bizonyítani tudjuk.
Hogyan látja a szlovák bajnokság színvonalát?
Ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi hét Európa-bajnokságra a szlovák válogatott ki tudott kerülni, ellentétben például a magyar válogatottal.
A csapat edzőjének és korábbi játékosának, Robin Pěluchának mekkora szerepe volt a sikerben?
Pělucha, aki a magánéletben is egy fantasztikus ember, már hét éve van Komáromban. A legmagasabb edzői képesítéssel rendelkezik. Megfontolt, higgadt és nagy tudású edző, aki a fiatalokkal is jól tud bánni. Azzal, hogy az ő vezetésével sikerül megszereznünk a bajnoki aranyat, egyértelműen beírta magát Komárom sporttörténetébe.
Beszéljünk egy kicsit a Miava elleni, három győzelemig tartó bajnoki döntőről, amelynek első és harmadik mérkőzése bizonyult sorsdöntőnek. Az elsőn a komáromi csapat elvette ellenfele pályaelőnyét, a harmadikon viszont nagy pofont kapott. Olyan pofont, amely – mint később kiderült – kijózanítólag hatott.
A döntők általában már nem a szép játékról, hanem a játékosok mentális erejéről szólnak. Így volt ez most is: idegek harca volt, kiélezett meccsekkel, szettekkel, noha ezúttal a látványra sem lehetett panasz.
Az valóban kulcsfontosságúnak bizonyult, hogy az első mérkőzést Miaván sikerült megnyernünk, ez ugyanis meglepte az ellenfelünket. Mivel a második, már hazai pályán rendezett mérkőzést is hoztuk, Miavára visszautazva akár le is zárhattuk volna a finálét, de talán egy kicsit elbíztuk magunkat és belefutottunk egy nagyobb vereségbe. Szerencsére ez nem vette el a játékosok kedvét, erőt tudtunk meríteni ebből, és az utolsónak bizonyuló hazai mérkőzésen, amelyre egyébként mentálisan is nagyon felkészültünk, győzni tudtunk, így miénk lett az arany.
A bajnoki cím mennyit segíthet a klub jelenlegi anyagi helyzetén?
Sajnos a járvány nagyon kedvezőtlen folyamatokat indított el az országban: a sport a társadalom perifériájára szorult, és ennek anyagi következményei is vannak.
Már az idei szezont is nehéz volt kigazdálkodni, ugyanis mi költségvetésben messze elmaradunk az ellenfeleinktől. Főállásban egyetlenegy alkalmazottunk sincsen, még az első számú edzőnk is másodállásban vezeti a csapatot.
A röplabda amúgy sem tartozik a túlfinanszírozott csapatsportok közé Szlovákiában.
Hivatalos oldalaikon következetesen két nyelven kommunikálnak. Ez tudatos?
Ez számunkra nem kérdés. Azok a játékosok, akik hozzánk szerződnek, tudják, hogy mi nemzetiségileg vegyes területen élünk, ahogyan azt is, hogy a klub vezetősége magyar. Játékosaink ezt elismerik, és mi, klubvezetők sem különböztetünk meg senkit a nemzetisége miatt.
Most, hogy zsebben a legfényesebb érem, hogyan tovább? Mik a legfőbb célkitűzéseik?
Ami pedig a közeljövőt illeti: a bajnokságban természetesen továbbra is szeretnénk sikeresek lenni, a mostani bajnoki cím azonban a nemzetközi kupák felé is megnyithatja az utat. Ez elsősorban az anyagiakon múlik, meglátjuk, mire jutunk.
Megjelent a Magyar7 2021/16. számában.
