2025. február 9., 08:53

Tízgólos dunaszerdahelyi siker a Vágsellye elleni rangadón

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) szombat esti rangadóján a HC DAC magabiztos győzelmet aratott a Vágsellye elleni rangadón és továbbra is megőrizte vezető helyét a tabellán a két nagy rivális előtt.

DAC–Vágsellye
Fotó: hcdac.sk

A dunaszerdahelyi sportdélután a DAC labdarúgócsapatának sikeres tavaszi nyitányával rajtolt, majd a MOL Aréna szomszédságában lévő Városi Sportcsarnokban a MOL Ligában éllovas HC DAC női kézicsapata is pályára lépett a Vágsellye elleni rangadón. A dunaszerdahelyi lányok előnye a fordulót megelőzően két pont volt az üldöző Nagymihály és Baník Most előtt.

A HC DAC mérkőzése előtt az üldőző Nagymihály megnyerte aktuális mérkőzését, így a sárga-kékeknek mindenképpen hozniuk kellett a kötelezőt a Vágsellye elleni rangadón.

A mérkőzés elején szorosan alakult az eredmény, a vendég vágsellyeiek 3-3-as állásig tudták tartani a lépést a listavezetővel, ezt követően a sárga-kékek sorozatban három gólt szereztek és 6-3-ra megléptek. A hazaiak a folytatásban is hatékonyan védekeztek, aminek köszönhetően tovább tudta növelni előnyét a csallóközi együttes. A dunaszerdahelyiek 7-4-es állásnál sorozatban hét gólt szereztek, ezzel pedig tízgólosra nőtt a sárga-kékek előnye. A vendég Duslo két góllal tudta csökkenteni hátrányát az első játékrész hátralevő részében és a házigazda DAC nyolcgólos előnyt épített ki a szünetre.

A második játékrészben már nem volt olyan hatékony a dunaszerdahelyi gépezet, ennek ellenére megőrizte előnyét a DAC. A vendégek nem nagyon tudtak faragni hátrányukból a második félidőben sem, sőt a sárga-kékek további gólokkal tudták növelni előnyüket és a 47. percben ismét tíz góllal vezettek a sárga-kékek.

A véghajrában a DAC megtartotta tízgólos előnyét és újabb fontos győzelmet szerzett a bajnoki címért folytatott versenyfutásban. A DAC ezzel megőrizte első helyét a tabellán két ponttal megelőzve a címvédő Nagymihályt, a Baník Most viszont nagy meglepetésre otthon kikapott a Písek együttesétől és négy pontra nőtt hátrányuk és a tabella harmadik helyéről várhatják a folytatást.

Magabiztos játékkal sikerült megnyernünk a rangadót. Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, a védekezésünk kemény és hatékony volt, amit a kapusteljesítmény is segített, így sok könnyű gólt tudtunk szerezni indításból.

Az első félidő végére jelentős előnyt alakítottunk ki. A második játékrészben az előny tudatában kissé alábbhagyott a koncentráció, de ennek ellenére tovább tudtuk növelni a különbséget. Gratulálok a lányoknak, ügyesek voltak!” – értékelte a mérkőzést Debre Viktor vezetőedző.

MOL Liga, 18. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – HK Slovan Duslo Vágsellye 33-23 (18-10)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.