Szlovák Extraliga: Elbízták magukat a kassaiak, életben maradtak a zólyomi remények - VIDEÓVAL
A szlovák jégkorong Extraliga rájátszásának első elődöntőjében a zólyomiak meglepetésre 3-0-ra nyertek a hazai kassaiak ellen, így életben tartották a reményeket a döntőbe jutáshoz. Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc állása így 3-2-re módosult a kassaiak javára.

Hosszú menet lehet ez még – józanodtak ki a kassaiak a mérkőzést követően, hiszen a történések nem úgy alakultak, ahogy szerették volna: hazai közönség előtt ünnepelni a döntőbe jutást.
Erre azonban várni kell, hiszen a Zólyomnak sikerült győznie Márai Sándor városában, így közel sincs bebiztosítva a kassai továbbjutás. Sőt, mi több:
rendkívül kiegyensúlyozottá és szorossá vált a csata a két fél között.
A mérkőzés taktikus küzdelemmel kezdődött, óvatos hokit láthattunk mindkét oldalon. Több helyzet mégis a hazaiak előtt adódott, a zólyomi kapusnak, Pavel Kántornak volt dolga bőven.
A gólcsendet azonban a 12. percben a vendégcsapat törte meg, nem is akárhogyan.
A kassaiak emberelőnybe kerültek, ám egy súlyos hibát követően Matej Macek kihasználta az alkalmat a kontrára, a koronggal pedig egészen a kassai kapuig masírozott. Az első lövést még védte Jaroslav Janus, de a játékszer szerencsétlenül került a lába mellé, azt pedig Maceknek sikerült begyömöszölnie, 1:0-ra vezettek a vendégek. A gól nemcsak a mérkőzés ritmusát változtatta meg, hanem a hazai közönség hangulatát is lehűtötte.
A gólt követően a kassaiak magasabb tempóra kapcsoltak, ám a zólyomiak pontosan és precízen védekeztek.
A középső harmad játékképe is hasonló volt, mint az első játékrész végén: a kassaiak hajtottak az eredményért, de a vendégek kiválóan védekeztek. A kassaik rengeteg helyzetet puskáztak el, kétszer is emberelőnyben játszottak, de nem sikerült az egyenlítés. A zólyomiak viszont nagyon közel voltak a második góljukhoz, még a harmad elején Kyle Olsonnak sikerült betalálnia, ám a bírók érvénytelennek ítélték a találatot.
A záró játékrészre egy felpaprikázott és feltüzelt kassai együttes lépett jégre. Még erőteljesebben, még nagyobb tempóban hajtottak az egyenlítésért, de a zólyomiak állták a sarat. Ahogy telt az idő, úgy lettek egyre idegesebbek a hazaiak, hiszen sorra maradtak ki a tiszta helyzeteik. A találkozó végén Janus lekorcsolyázott, így létszámfölényben támadhattak a kassaiak.
Ez azonban visszafelé sült el: előbb David Keefer lőtt gólt az üres kapuba, majd Marcinek is betalált, amikor a hazaiak továbbra is kapus nélkül támadhattak.
A kassaiak nagyon szerették volna otthon kiharcolni a továbbjutást, de erre még várniuk kell, most már a zólyomiak esélyei is felértékelődtek.
A Zólyomnak sikerült összekapnia magát, megérdemelten nyertek 3-0-ra, ezzel pedig tovább folytatódhat a küzdelem a döntőbe jutásért. Az egyik fél négy győzelméig tartó párharc állása így 3-2 a kassaiak javára. A következő mérkőzésre szombaton 18:00-kor kerül sor Zólyomban.
A jégkorongkedvelőknek azonban addig sem kell várniuk, hiszen pénteken 18:00-kor a másik elődöntőben a nyitraiak hazai jégen biztosíthatják be a továbbjutást a Zsolna ellen. A nyitraiak 3-1-re vezetnek, de vajon ott is hasonló forgatókönyvre számíthatunk, mint Kassán, hogy a vendégcsapat lesz sikeres? Az este folyamán kiderül, de az biztos, hogy izgalmas összecsapásra lehet számítani.