2022. március 24., 12:39

Súlyos vereséget szenvedett a cseh Baník Most otthonában a HC DAC

A szlovák-cseh női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) hétközi fordulójában ismét cseh gárda ellen lépett pályára a dunaszerdahelyi együttes. A sárga-kékek a nagy rivális Baník Most otthonában vendégeskedtek és nagy pofonba szaladtak bele.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) szerdai játéknapján a dunaszerdahelyi HC DAC is pályára lépett. A sárga-kékek rangadót játszottak a cseh bajnoki címvédő Baník Most otthonában és a vártnál jóval simábban kikaptak a csehek otthonában. Debre Viktor csapata ezúttal sem volt könnyű helyzetben, hiszen most is akadtak bőven hiányzók.

A Baník Most már a találkozó elején magához ragadta a kezdeményezést és szinte az első perctől kezdve uralták a mérkőzést. A csehek nagy lendülettel kezdtek és a DAC hibáit kihasználva 7-0-ra is megléptek.

A sárga-kékek gólképtelensége bő tíz percig tartott, ami szinte már a mérkőzés elején megpecsételte a dunaszerdahelyi együttes sorsát, hiszen a cseh gárda nagy előnyt dolgozott ki ezen időszak alatt.

A 17. perc derekán a DAC négygólosra is lefaragta hátrányát, de a hazaiak jól reagáltak és ismét komolyabb előnybe kerültek. Az első félidő végére a cseh bajnok óriási fölénybe került, ami a különbségen is megmutatkozott és tízgólos előnyt építettek ki.

Debre Viktor csapatának a második játékrészben sem volt sok esélye, a második játékrész a tisztes helytállásról szólt a vendégek számára. A Baník Most a második játékrészben is növelni tudta előnyét és egy percig sem forgott veszélyben a hazaiak győzelme. A dunaszerdahelyi sárga-kékek végül 14 gólos vereséget szenvedtek a rivális Most otthonában.

Debre Viktor több fiatal tehetségnek is bizalmat szavazott, többek között a nagykaposi származású Hornyák Panna két gólt is szerzett.

A DAC legeredményesebb játékosa az öt gólt szerző Juhos Kata volt. Veresége ellenére a DAC megőrizte harmadik helyét a tabellán és hátránya immáron hét pontra nőtt a Baník Most mögött.

MOL Liga, 16. forduló:

DHK Baník Most – HC DAC Dunaszerdahely 34-20 (16-6)

DAC gólszerzői: Juhos Kata 5, Élő Beatrix 3, Bízik Réka 2, Hornyák Panna 2, Hudák Emma 2, Erika Rajnohová 2, Demeter Virág Orsolya 2, Sári Barbara 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.