2026. május 22., 18:59

Nem volt esély a német fölénnyel szemben, a záró harmadban azonban voltak biztató jelek - VIDEÓVAL

A magyar jégkorong-válogatott 6–2-es vereséget szenvedett a német csapattól egy olyan mérkőzésen, amelyen a németek egyértelműen domináltak.

Jégkorong
Fotó: TASR/AP

A magyar kapuban a britek ellen remek teljesítményt nyújtó Bálizs Bence kezdett, míg a másik oldalon Philipp Grubauer állt a németek rendelkezésére.

A találkozót a német válogatott kezdte jobban, a magyar csapatnak csak öt perc elteltével sikerült először bejutnia a német harmadba.

A 16. percben Horváth Bencét állították ki, az emberhátrányt ugyan sikerült kivédekezni, nem sokkal később azonban Eric Mik lőtt a kék vonalról, Krammer pedig kitakarta Bálizs látását, így a magyar kapus tehetetlen volt, 0–1.

A harmad végén ismét emberelőnybe került a német válogatott, és az utolsó percben ezt ki is használta:

Leon Gawanke talált be, 0–2.

A középső játékrész finoman szólva is borzalmasan alakult a magyar válogatott számára. A magyarok alig jutottak el kapura lövésig, miközben a németek szinte végig emberelőnyben hokizhattak volna. Bálizs Bence tartotta meccsben a csapatot, és sokáig úgy tűnt, sikerül kapott gól nélkül lehozni a harmadot. Ez végül nem jött össze: az utolsó két percben két német gól is született.

Előbb Lukas Reichel talált be egy kapu előtti kavarodást követően, majd néhány másodperccel a dudaszó előtt Samuel Dove-McFalls ért bele szerencsétlenül egy lövésbe, a korong pedig a magyar kapuban kötött ki, 0–4.

A harmadik harmadban már valamivel jobban nézett ki a magyar játék, többször sikerült eljutni a német harmadba, és a támadásokban is voltak biztató jelek. A játékrész első komolyabb német helyzete azonban újabb gólt eredményezet,

Leon Gawanke lövése utat talált a magyar kapuba, 0–5.

A németek játéka ezt követően kissé visszaesett, amit a magyar csapat ki is használt, megszületett az első magyar gól.

Nagy Krisztián sora volt a jégen, a kipattanó Sárpátki Tamás elé került, aki a jobb oldalról a kapuba lőtt, 1–5.

A folytatásban egyre többször sikerült bejutni a német harmadba, és meg is született az újabb magyar találat, ám a német szövetségi kapitány videóbírózást kért. A játékvezetők végül úgy ítélték meg, hogy Erdély Csanád akadályozta a német kapust, annak ellenére, hogy őt lökték rá a hálóőrre, így Szongoth Domán gólját elvették.

Nem sokkal később ismét a németek örülhettek,

a következő támadás végén a kétgólos Leon Gawanke megszerezte harmadik találatát is, kialakítva ezzel a mesterhármast, 1–6.

A magyar válogatott azonban nem adta fel.

Egy szép támadás végén Nemeš Márton lövését még védte a német kapus, a kipattanóra azonban Hári János érkezett, és az elmozduló hálóőr mellett az üres kapuba pofozta a korongot. A németek ismét videózást kértek, ezúttal les miatt reklamáltak, a játékvezetők azonban megadták a találatot, 2–6.

A sikertelen challenge miatt a németek büntetést kaptak, így emberelőnybe került a magyar válogatott, de ezzel már nem sikerült élni.

A mérkőzés végül 6–2-es német győzelemmel zárult. Folytatás szombaton a hazai Svájccal.

Megosztás
Címkék