2022. április 15., 17:15

Négy felvidéki magyar játékos a szlovák női kéziválogatott keretében

A szlovák női kézilabda-válogatottra két mérkőzés is vár a jövő hét folyamán a Eb-selejtező sorozatban. Jorge Dueñas szövetségi kapitány védencei hazai pályán a spanyolokkal, míg idegenben a magyar válogatott ellen mérkőznek. A spanyol szakember négy felvidéki magyar játékosnak is meghívót küldött.

kézilabda
Fotó: slovakhandball.sk

A szlovák csapat április 20-án hazai pályán Nagymihályban fogadja a spanyolokat, majd pár nappal később április 24-én pedig Győrben a magyar válogatott vendégeként lépnek pályára a szlovákok. A szlovák nemzeti csapatban ezúttal négy felvidéki magyar játékos is szerepel.

A HC DAC Dunaszerdahely két játékosa, Bízik Réka és Hudák Emma is meghívót kapott. Először szerepelhet a szlovák felnőtt válogatott a Szombathely fiatal felvidéki beállója Győri Viktória. Ezúttal sem maradhatott ki a keretből a szlovák válogatott kulcsemberének számító szintén felvidéki Lancz Barbora.

A keret magját többnyire a MOL Liga idei győztese a Iuventa Nagymihály adja, összesen hat játékosuk szerepel a válogatott keretében.

A szlovák kézilabda-válogatott kerete a soron következő Eb-selejtezőkre:
Kapusok:
Adriana Medveďová (Fivers Wien), Soňa Furgaláková (Vágsellye)
Beállók: Győri Viktória (Szombathely), Nikoleta Trúnková (Iuventa Nagymihály)
Szélsők: Martina Popovcová (Iuventa Nagymihály), Bibiana Štefániková ( Iuventa Nagymihály), Bízik Réka (HC DAC), Katarína Pócsíková (Vágsellye), Lenka Ratvajská (Vágsellye)
Átlövők: Karin Bujnochová (Achenheim Truchtersheim), Simona Szarková (Siófok), Lancz Barbora (Mosonmagyaróvár), Marianna Rebičová (Iuventa Nagymihály), Vladimíra Bajčiová (Iuventa Nagymihály), Adriána Holejová (Iuventa Nagymihály), Hudák Emma (HC DAC), Olívia Ščípová (Vágsellye)
Összeállt a magyar válogatott kerete is

A magyar válogatott szövetségi kapitánya Golovin Vlagyimir is kihirdette 21 fős keretét. A magyar szövetségi kapitány a felvidéki származású Szöllősi-Zácsik Szandrának is meghívót küldött. A magyar válogatott táprilis 15-én találkozik Győrben, majd április 21-én Loulében Portugália, április 24-én pedig Győrben Szlovákia ellen lép pályára a Golovin Vlagyimir irányította nemzeti együttes.

A magyar női válogatott kerete az Eb-selejtezőkre:
Kapusok:
Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC), Szikora Melinda (SG BBM Bietigheim)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (Győri Audi ETO KC), Kovács Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (DVSC Schaeffler), Klujber Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), Planétta Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók: Kuczora Csenge (Váci NKSE), Pál Tamara (MTK Budapest), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (DVSC Schaeffler), Helembai Fanny (Váci NKSE), Tóvizi Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: Háfra Noémi (Győri Audi ETO KC) Kácsor Gréta (Váci NKSE), Szöllősi-Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Fodor Csenge (Győri Audi ETO KC), Márton Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), Schatzl Nadine (Győri Audi ETO KC)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.