2018. április 26., 20:10

Magyar volt a világ első paralimpikonja

Nem hivatalosan magyar volt a világ első paralimpikonja, az 1909-ben született Halassy Olivér, kétszeres olimpiai és háromszoros Európa- bajnok vízilabdázó, Európa-bajnok gyorsúszó, ráadásul a magyar sportlegenda amputált lába ellenére az épek között érte el világraszóló sikereit.

Vizilabda 1932

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy bal lábát térd alatt amputálni kellett, azonban ő mégsem adta fel sportkarrierről szőtt álmait. Sportágat váltott és úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az épek és egészségesek között.

1928-ban, mindössze 19 évesen Komjádi Béla szövetségi kapitány beválogatta az amszterdami olimpiára készülő vízilabdacsapat keretébe és ezzel kezdetét vette az a sikersorozat, melynek nyomán sportlegendává nőtte ki magát a féllábú tehetség. 1932-ben Los Angelesben, 1936-ban a Berlinben olimpiai bajnok magyar vízilabda csapat tagja volt.

1931-ben, 1934-ben és 1938-ban pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Összesen 91 alkalommal szerepelt a válogatottban. Az egyik legnagyobb egyéni sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokság jelentette, amikor a magyar válogatott megnyerte a vízilabda döntőt a világ legjobbjának tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően két órán belül Halassy az 1500 méteres gyorsúszásban is aranyérmet szerzett.

A legendás sportolóról nemrégiben dokumentumfilm készült, A csodafedezet - Vitéz Halassy Olivér címmel, melynek bemutatója csütörtökön lesz. A film producere a háromszoros olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely.

“Ahhoz, hogy valaki olimpiai bajnok legyen, hogy példakép legyen, ahhoz az élet minden pillanatában törekednie kell arra, hogy mutasson valamit, hogy saját maga tükrében, saját maga előtt többet tudjon nyújtani, mint az előző pillanatban.” – mondta el a filmes szakmába most belekóstoló korábbi klasszis.

A filmben megszólal dr. Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó is. „A vízilabdázókat magyar embereknek tartják. Mondhatnám azt is, hogy tökös férfiakból áll, jó populációból áll a vízilabda társadalom, akikre mindig lehet számítani. Azt hiszem, ez a legenda, ez a mítosz, ez az ember megérdemli azt, hogy a gyerekek, akik lekerülnek az uszodába, megismerjék, vagy, hogy beszéljünk róla.” – mondta Faragó.

„Remélem, hogy a fiatal generáció a film után felkapja a fejét, és inspirálja őket Halassy kitartása és küzdeni tudása. Csonkolt lábbal az ép sporttársakat megelőzve jutott fiatalon a csúcsra úszásban és vízilabdában egyaránt.”  - tette hozzá a film egyik rendezője, Czinke Gyula.

Tarics Sándor, Halassy Olivér egykori csapattársa azt mondta: „Ellene nem volt jó játszani, de vele nagyon.”

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.