2025. szeptember 24., 20:09

Magabiztos győzelemmel hazai pályán nyert rangadót a DAC

A cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) 3. fordulójában a címvédő HC DAC hazai pályán játszott rangadót a zempléni Nagymihály ellen.

Hazai pályán nyert rangadót a DAC
Hazai pályán nyert rangadót a DAC
Fotó: hcdac.sk

A női kézilabda MOL Liga harmadik fordulójának csúcsrangadóján a címvédő HC DAC hazai közönség előtt fogadta a zempléni Nagymihályt. A fordulót megelőzően mindkét gárda hibátlan mérleggel állt a bajnokságban, hiszen az első két fordulóban mindkét bajnoki címre esélyes gárda megnyerte adott mérkőzését.

A hangulatra ezúttal sem lehetett panasz a dunaszerdahelyi csarnokban. A mérkőzés első gólját a zempléniek szerezték Bieger révén. A mérkőzés az első perctől kezdve nagy csatát hozott, a vendégek hiába vezettek 2-1-re, a DAC fordított és először a hatodik percbe vették át a vezetést.

A mérkőzés eleje rendkívül fordulatos volt, hiszen 3-2-es dunaszerdahelyi előnyt követően a zempléniek is fordítottak 4-3-ra. A kiélezett csata a folytatásban is kitartott és a 14. percben ismét a DAC került előnybe és hol egyik, hol másik gárda vezetett. A 24. percig egyik gárda sem tudott egy gólnál nagyobb különbséget kialakítani, ekkor először a DAC került kétgólos előnybe Bjalončík duplájával. Négy perccel az első játékrész vége előtt a dunaszerdahelyi lányok négygólos előnyt építettek ki. A játékrész végére a zempléniek ugyan négygólos hátrányukat két gólra faragták, de a félidő végén Tamara Geffertovát kiállították a játékvezetők.

Szünetről visszatérve a hazaiak játékosa Linea Čočaj hibázott el egy hétméterest, amit a vendégek ki is használtak és egy gólra felzárkóztak. A második játékrész elején a zempléniek újabb játékosukat vesztették el, hiszen Báčenková is a kiállítás sorsára jutott. A folytatásban 16-15-ös hazai vezetésnél ismét a DAC percei következtek és sorozatban hat gólt szereztek a dunaszerdahelyi lányok, ezzel pedig hétgólos előnybe kerültek Debre Viktor tanítványai.

Ez pedig döntőnek bizonyult a mérkőzés végkimenetele szempontjából. A vendég zempléniek a hajrában ugyan faragtak hátrányukból és négy gólra is felzárkóztak, de ez már nem veszélyeztette a DAC győzelmét. A címvédő csallóközi gárda végül magabiztos hatgólos győzelmet aratott hazai pályán és három fordulót követően is hibátlan mérleggel áll a bajnokságban. A DAC hétvégén már a nemzetközi porondon lép pályára az EHF Európa Kupában a spanyol Elche vendégeként

MOL Liga, 3. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely - Iuventa Nagymihály 28-22 (15-13)

Legjobb góllövők: Bolzan 6, Policarpo 5, Pastorková 4/1 ill. Dvorščáková 5/4, Biegerová 4, Lukáčová 3/1.

Megosztás
Címkék