2023. szeptember 4., 07:18

Legnagyobb riválisát legyőzve kezdte az új idényt a HC DAC

Csúcsrangadóval indult a női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) új idénye. A címvédő HC DAC hazai pályán fogadta legnagyobb riválisát, a zempléni Nagymihályt. A csallóközi együttes keretében több változás is történt a nyáron, hiszen voltak távozók, de érkezett több új játékos is. Debre Viktor az új idényben nem számolhat Élő Beatrix játékával, aki anyai örömök elé néz.

kézilabda
Fotó: hcdac.sk

A találkozó első gólját a DAC szerezte Juhos Kata révén, ami egyúttal a szezon első dunaszerdahelyi találatát jelentette. A mérkőzés elején a címvédő dunaszerdahelyiek folyamatosan előnyben voltak, egészen a nyolcadik percig. Ekkor a zempléniek 5-4-es állásnál sorozatban három gólt szereztek, és fordítottak 7-5-re.

A házigazda sárga-kékek azonban nem adták könnyen magukat, és Bízik Réka duplájával kiegyenlítettek. Ezt követően a zempléniek ismét több gólos előnybe kerültek, és először a találkozón három góllal vezetett az egyik gárda. A DAC azonban innen is visszajött, sorozatban öt gólt szereztek Bízikék, amivel 12-10-re módosult az eredmény kilenc perccel az első játékrész vége előtt.

Az első játékrész fordulatos mérkőzést, nagy csatát hozott a két nagy rivális között. A találkozó jó reklámja volt a MOL Ligának. Az első játékrész hátralévő részében is folytatódott a kiélezett csata, amit végül egy góllal a címvédő DAC nyert, és 14-13-as dunaszerdahelyi vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve jól állt bele a második félidőbe a DAC, és 17-13-ra növelték előnyüket Debre Viktor tanítványai. A címvédő dunaszerdahelyiek őrizték előnyüket, sőt először a találkozón öt góllal is elhúztak a 41. percben. A csallóközi együttes előnye a folytatásban is nőtt, a 44. percben már hat góllal is mentek Sáriék. A végére a zempléniek csökkenteni tudták hátrányukat, és sorozatban öt gólt szerezve négy perccel a vége előtt már csak egy gól volt a DAC előnye.

A találkozó utolsó négy percében a dunaszerdahelyi lányok ismét növelték a tempót, és végül három góllal megnyerték a mérkőzést. A címvédő dunaszerdahelyiek ezzel egy nagyszerű győzelemmel kezdték az új idényt. A DAC legeredményesebb játékosa a kilenc gólt szerző Bízik Réka volt.

"Nagyon kiélezett mérkőzés lett a végére, bár én úgy éreztem, a mérkőzés közben az eredmény nem ezt mutatta. A második félidő elején olajozottabb volt a védekezésünk, támadásban könnyű gólokat tudtunk lőni. Úgy gondolom, ott eldöntöttük a mérkőzést, illetve akkor úgy gondoltam, de utána az utolsó tíz percben magunkra hoztuk az ellenfelünket a rengeteg hibánkkal, nem koncentráltunk kellőképpen és egy igazán megnyert meccsből egy nehéz mérkőzést csináltunk. Ettől függetlenül teljesen elégedett vagyok a csapat teljesítményével. A felkészülési időszakot és a bajnokság első mérkőzését tekintve magasan most játszottunk a legjobban. Szerencsére megoldottuk Bea helyettesítését is és hatalmas győzelmet arattunk" - nyilatkozta a találkozót követően a HC DAC mestere.

MOL Liga, 1. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely – Iuventa Nagymihály 31-28 (14-13)
A DAC gólszerzői:
Bízik Réka 9, Juhos Kata 7, Valeria Santos 4, Eliška Desortová 4, Sári Barbara 2, Hornyák Bernadett 2, Ligia Costa Da Silva 1, Jovana Ilić 1, Erika Rajnohová 1.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.