2024. február 4., 09:09

Kiélezett mérkőzésen győzött a Plzeň otthonában a HC DAC

Sorozatban harmadik idegenbeli mérkőzésükön léptek pályára Csehországban a cseh-szlovák női kézilabda-bajnokságban címvédő dunaszerdahelyi lányok. A DAC ezúttal a Plzeň vendége volt, és egy kiélezett mérkőzésen értékes győzelmet szereztek Debre Viktor tanítványai.

kézilabda
Fotó: hcdac.sk

A találkozó első gólját a dunaszerdahelyiek szerezték, de a házigazdák gyorsan fordítani tudtak, a hatodik percben 3-1-re vezettek a csehek. 4-2-es hazai vezetés után a címvédő DAC játékosai zsinórban négy gólt szereztek, és 6-4-re megfordították a találkozó állását.

Az első negyedóra végére a sárga-kékek előnye három gólra is nőtt, de ez sem volt elegendő, ugyanis a 19. percben kiegyenlítettek a hazaiak. Hat perccel az első félidő vége előtt a cseh gárda ismét megszerezte a vezetést. A fordulatokban gazdag első játékrész hajrája a DAC-nak sikerült jobban, és ismét előnybe kerültek a sárga-kékek. Két perccel a szünet előtt 13-11-re vezettek a dunaszerdahelyi lányok.

A játékrész végére a címvédő DAC egy gólt megtartott előnyéből, és 14-13-ra megnyerték az első játékrészt Debre Viktor tanítványai.

A második félidő is kiélezett csatát hozott. A dunaszerdahelyi lányok nagyot küzdöttek. A második félidőben a DAC és a Plzeň is többször előnybe került, de mindkét gárda mindig vissza tudott jönni hátrányból. Nyolc perccel a vége előtt 25-25-ös eredmény állt az eredményjelzőn. A rendkívül kiélezett és fordulatos mérkőzésen végül a dunaszerdahelyi együttes játékosai koncentráltak jobban, és nagyot küzdve fontos győzelmet szereztek.

A sárga-kékek 31-27-re győztek a Pilsen otthonában, ezzel sorozatban harmadik idegenbeli győzelmüket szerezték. A címvédő DAC megerősítette harmadik helyét a táblázaton.

“Egy nagyon kiélezett mérkőzésen értékes pontokat szereztünk. Nagyon kiegyenlített volt az egész mérkőzés, a legnagyobb különbséget a találkozó végére tudtuk kialakítani. Nem most játszottuk az életünk legjobb meccsét, de küzdöttünk, ami a jelenlegi állapotunkban elengedhetetlen. A mérkőzés utolsó perceiben nagyon koncentráltunk, így eldöntöttük a két pont sorsát. Ezt a meccset a csapat nyerte meg az akaratával és a küzdőképességével! Gratulálok a lányoknak, nagyon büszke vagyok rájuk!” - nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.

MOL Extraliga, 16. forduló:
DHC Plzeň – HC DAC Dunaszerdahely 27-31 (13-14)
Legeredményesebb gólszerzők:
V. Fenclová-Galušková 12/5, Schreibmeierová 9, L. Galušková 2, D. Galušková po 2 - Juhos 9, Ligia Costa 7, Pénzes 5, Valeria Policarpo 4, Desortová 3, Hornyák 2
A forduló további eredményei:
Iuventa Nagymihály - HK Hodonín 44-28 (21-13)
DHK Baník Most – DHK Zora Olomouc 31-30 (19-15)
TJ Sokol Písek - DHC Sokol Poruba 33-26 (18-12)
A MOL Liga élmezőnye 16 fordulót követően:
1. Nagymihály 30 pont, 2. Most 25 pont, 3. DAC 25 pont, 4. Kynžvart 22 pont, 5. Slavia Prága 20 pont, 6. Písek 17 pont
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.