2024. október 17., 18:37

Kettős vereséggel búcsúzott Európától a DAC

Na, nem a DAC labdarúgócsapata, hanem a női kézilabdások szagoltak bele a nemzetközi kupaszereplésbe, és nem állíthatjuk azt, hogy szégyenkezniük kellene. Az Európa-liga második selejtezőkörében az SCM Râmnicu Vâlcea volt az ellenfél, és a romániai kétgólos vereség után Dunaszerdahelyen 26–33-ra kikapott a HC DAC, ezzel elköszönt az európai kupasorozattól.

 

Kézilabda
Fotó: TASR

Továbbjutni? Az ellenfél a 20-szoros román rekordbajnok, igaz, az utolsó bajnoki címét 2019-ben zsebelte be, az elmúlt idényben az ötödik helyen zárt a bajnokságban, 14-szeres román kupagyőztes, 2010-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszott a Viborggal, de a dánok nyertek, és persze az is régen történt, egy diadal a letűnt KEK-ben, kettő az EHF-kupában. A csapatot a norvég Bent Dahl irányítja, aki néhány éve Siófokon is megfordult, „mellékállásban” pedig a cseh női válogatott szövetségi kapitánya. A csapatkapitány a harminchárom éves svéd válogatott, Nathalie Hagman, de akad a keretben román, cseh, német, szlovén és francia válogatott is.

Vagyis nem Győr vagy Fradi, de nem is a megszokott erősségű ellenfél – szóval őket kellett volna kiejteni az Európa-liga második selejtezőköréből, elsőt eleve nem játszottak, hogy a harmadikban a Debrecennel csaphasson össze a kétszeres szlovák bajnok DAC.

Az október 5-én, Romániában lejátszott első mérkőzésen 14–11-es első félidő után 28–26-os győzelmet aratott a Râmnicu Vâlcea. Kétgólos vereség? Van esély a 13-i visszavágón! A kinti meccsen a norvég Anniken Wollik öt gólt dobott, Hagman és a mádik svéd, Daniela de Jong négyet, ahogy a francia Alicia Toublanc is. A dunaszerdahelyiektől a cseh Eliška Desortová hétig jutott, ezzel a találkozó legeredményesebb játékosa volt, a spanyol Emma Boada Coronado pedig ötig. Kérdés, Debre Viktor alakulata elhitte-e, hogy odahaza le tudja győzni legalább két góllal ezt a román csapatot, vagy az a két gól épp elég a Vâlceának ahhoz, hogy biztosan továbbjusson a harmadik körbe.

A novemberi harmadik körből a 2025. januári és februári 16 csapatos csoportkörbe vezet az út, majd jöhet a negyeddöntő, aztán május 3-án és 4-én a grazi Final Four.

A dunaszerdahelyi visszavágón azt láthattuk, hogy a lányok elhitték, legyőzhető a Râmnicu Vâlcea. Desortová szórta a gólokat, már az elején hárommal vezetett a DAC, mindhárom találatot a cseh lány szerezte. Tíz perc játék után 6–3 volt az állás, innen lett a 14. percre 9–4. Ekkor már Boada Coronado is dobálta a gólokat, a huszadik percben 11–7-re vezetett a hazai gárda, a kapuban pedig Magera Noémi pazarul védett.

Az első játékrész utolsó harmadában azonban felébredt a román csapat, nyolc gólt szereztek tíz perc alatt, miközben a DAC csak hármat, a szünetre ezért 14–15-re fordítottak Hagmanék. 

Kézilabda
Fotó:  TASR

A folytatásban a sárga-kékek nemcsak kiegyenlítettek, hanem 17–16-ra, majd 18–17-re is vezettek Desortová három találatának köszönhetően. A DAC azonban ezután lefagyott, a 40. percben ismét a Vâlceánál volt az előny, 18–21, Hagman is dobott sorozatban hármat. Nyolc perccel később már 22–27-re elléptek a románok, az 53.-ban 24–31-et mutatott az eredményjelző, lényegében biztossá vált a vereség és a búcsú.

A vége 26–33 lett, Desortová 8, Boada Coronado 7 gólt dobott, a másik oldalon Hagman tizenkét kísérletből 10-et gólra váltott.

A másik két északi, Wollik és de Jong is ötig jutottak. Csalódás? Semmiképpen, viszont a Râmnicu Vâlcea játszhat a Debrecennel.

Megjelent a Magyar7 42. számában.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.