2023. szeptember 10., 20:10

Idegenben is győzelemmel mutatkozott be az új idényben a HC DAC

A cseh-szlovák közös rendezésű női kézilabda-bajnokság (MOL Liga) második fordulójában ezúttal idegenben lépett pályára a címvédő HC DAC. A sárga-kékek a cseh Kynžvart otthonában játszották a szezon első idegenbeli bajnokijukat.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A MOL Ligában címvédő dunaszerdahelyi sárga-kékek a szezon második fordulójában idegenben léptek pályára a cseh Kynžvart otthonában. Debre Viktor együttes a nyitófordulóban hazai pályán nagy rangadót nyert a nagy rivális Nagymihály ellen, ezzel a sárga-kékek jól indították az idényt. Az első idegenbeli bajnoki pedig Csehországban várt a dunaszerdahelyi lányokra.

A találkozó első gólját a DAC szerezte Ilić révén, amire a csehek gyorsan válaszolni tudtak és 2-1-re fordítottak. Ezt követően a sárga-kékek sorozatban három gólt is szereztek és 4-2-re megfordították a találkozó állását a 10. percben.

A házigazdák próbáltak visszajönni, ami a 17. percben sikerült is a cseh gárdának, ekkor 7-7 állt az eredményjelzőn. A hazaiak hiába egyenlítettek nem tudták megszerezni a vezetést, ugyanis a címvédő sárga-kékek ismét megléptek és kettőre növelték előnyüket. A hazaiak küzdöttek és a folytatásban ismét egyenlíteni tudtak. Az első félidő hajrája fordulatos játékot hozott, a hazaiak a 28. percben másodszor is átvették a vezetést a találkozón, de a játékrész utolsó perceiben a DAC ismét fordított és 15-14-re a sárga-kékek nyerték az első játékrészt.

Fordulást követően a hazaiak jól álltak bele a második játékrészbe és át is vették a vezetést, amit a 36. percig tartottak is. A találkozó 37. percében azonban a címvédő DAC előnybe került, amit onnantól kezdve nem is engedtek ki a kezükből Bízikék. A csallóközi együttes folyamatosan növelni kezdte előnyét, a 41. percben először vezetett három góllal Debre Viktor együttese. A Kynžvart ugyan próbálta csökkenteni hátrányát, de az 51. percben már öt gól is volt a DAC előnye. A mérkőzés utolsó tíz percében Bízikék már hét góllal is vezettek, végül öt góllal bizonyultak jobbnak és a szezon első idegenbeli mérkőzését is megnyerték a dunaszerdahelyi lányok. A találkozó legjobbja a tíz gólt szerző Bízik Réka volt, de Eliška Desortová is hat gólig jutott.

Cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság (MOL Liga), 2. forduló:
Házená Kynžvart - HC DAC Dunaszerdahely 26-31 (14-15)
A DAC gólszerzői:
Bízik Réka 10 (3), Eliška Desortová 6, Jovana Ilić 5, Hornyák Bernadett 3, Erika Rajnohová 3, Juhos Kata 2, Ligia Costa Da Silva 1, Sári Barbara 1
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.