2022. október 9., 08:11

Háromgólos hazai győzelemmel kezdte az Európa Kupát a HC DAC

A dunaszerdahelyi HC DAC története során második alkalommal indult a nemzetközi kupaporondon, ezúttal is az Európa Kupában. A csallóközi együttes a második fordulóban csatlakozott a kupasorozathoz, az ellenfél, közönség előtt, az izlandi Valur volt.

dac
Fotó: hcdac.sk

A házigazda dunaszerdahelyiek jó iramban kezdték a mérkőzést, az izlandi vezető találat után a sárga-kékek gyorsan fordítani tudtak 3-1-re. A vendégcsapat azonban tartani tudta a lépést a házigazdával, két gólnál nagyobb különbséget nem is tudtak kialakítani Bízikék, sőt a hetedik percben egalizált is a Valur. A skandináv együttes keményen harcolt, harciasságuknak köszönhetően végig partiban voltak a DAC-cal. A rendkívül fordulatos első félidő utolsó másodperceiben Élő Beatrix góljának köszönhetően egyenlítettek a hazaiak és 13-13-as döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok.

Szünetről visszatérve a hazaiak védekezése javult, így a játékrész elején a sárga-kékeknek sikerült háromgólos előnyt kiépíteniük. A harcias izlandiak nem adták fel, mínusz három gólról is visszajöttek. Bő negyedórával a vége előtt kiegyenlítettek 21-21-re. A találkozó véghajrája szoros csatát hozott, amit végül a stabil védekezés és a jó kapusteljesítmény a hazaiak javára döntött el.

A visszavágóra szintén Dunaszerdahelyen kerül sor vasárnap 20 órakor.

„Jó iramban kezdtük a mérkőzést, de egy kicsi megilletődöttség érezhető volt a csapaton. Az ellenfél azonban első perctől keményen harcolt. Az első játékrészben akadozott a védekezésünk, amit a Valur rendre ki is használt. A támadójátékunk nem volt rossz, szép megoldásokat alakítottak ki a lányok, de a befejezés nem mindig sikerült. Végig mi mentünk az eredmény után, azonban nem engedtük, hogy kettőnél több legyen közte. A félidő végére egy utolsó másodpercben szerzett szép találatnak köszönhetően egállal fordultunk. A második játékrészben rátettünk még egy lapáttal, az elején átvettük a vezetést. A védekezésünk acélosodott, már többször meg tudtuk tartani a beállót, akit folyamatosan kerestek játékostársai. Támadásban a vállalkozókedv lehetett volna egy kicsit jobb, de összességében szépen játszottunk, kapusunk remekül hárított. Tartani tudtuk előnyünket, de végig keményen jött ránk az ellenfél. A végjátékban mi voltunk a stabilabbak, aminek köszönhetően megnyertük az első fordulót. Elfáradtak a lányok ebben a hajtós csatában, de reméljük, legalább ennyit ellenfelünkből is kivett ez a meccs. Várjuk a holnapi visszavágót, és reméljük, ugyanilyen lelkesen buzdítják szurkolóink majd a csapatot” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

EHF Európa Kupa, 2. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely – Valur (izlandi) 29-26 (13-13)

DAC gólszerzői: Bízik Réka 8, Élő Beatrix 7, Eliška Desortová  6, Natália Némethová 3, Sári Barbara 2, Erika Rajnohová 2, Juhos Kata 1

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.