Fölényes győzelemmel kezdte a szlovák bajnoki rájátszást a HC DAC
A cseh-szlovák közös lebonyolítású női kézilabda-bajnokság (MOL Extraliga) bajnoki címének elhódítása után a dunaszerdahelyi HC DAC a szlovák bajnoki címért is versenybe száll. A sárga-kékek ellenfele a Stomfa volt kedd este a szlovák rájátszás elődöntőjének első mérkőzésén.
A párharc első mérkőzését Dunaszerdahelyen rendezdték meg, a mérkőzés egyértelmű esélyesének a MOL Extraliga újdonsült bajnoka, a HC DAC számított.
Debre Viktor tanítványainak a mérkőzés elején ugyan még akadozott a játéka, hiszen a MOL Extraligában a szezonban csupán egy pontot szerző Stomfa tartani tudta a sárga-kékeket. A vendégek egészen a 10. percig tudták a lépés tartani a házigazdákkal, de 5-5 után a DAC egyre inkább növelni kezdte előnyét.
Szünetről visszatérve sem változott a játék képe, a dunaszerdahelyi lányok nagy fölényben játszottak, a második játékrészben is tovább növelték előnyüket. Az első tíz percben ugyan a vendégek még faragtak hátrányukból, de ez a tendencia nem tartott sokáig, a hazaiak ismét komoly előnyt építettek ki.
Az egyik fél két győzelméig tartó párharcot szerdán folytatják a felek a második mérkőzéssel, melyet a Stomfa otthonában rendeznek meg.
A mérkőzés után a dunaszerdahelyi együttes átvehette a MOL Extraliga bajnoki aranyérmét és a bajnoki trófeát is. A találkozóra sokan kilátogattak, hiszen a szomszédos MOL Arénában sportnapot rendeztek.
HC DAC Dunaszerdahely – HC Tatran Stomfa 45-23 (23-9)
A DAC gólszerzői: Pénzes Mónika 8, Juhos Kata 6, Eliška Desortová 5, Natália Némethová, Demeter Virág Orsolya 4, Erika Rajnohová 4, Kovács Noémi 3, Bízik Réka 3, Élő Beatrix 3, Costa Maia da Silva 2, Sári Barbara 2, Hornyák Bernadett 1.