2023. január 5., 10:03

Fölényes győzelemmel jutott a Szlovák Kupa döntőjébe a HC DAC

Sikerrel vette az év első tétmérkőzését a HC DAC női kézilabdacsapata, miután a Szlovák Kupa elődöntőjében nagy fölénnyel legyőzték a Stomfa együttesét és bejutottak a fináléba Debre Viktor tanítványai.

Szlovák Kupa döntő
Fotó: hcdac.sk

Az év első tétmérkőzése várt a dunaszerdahelyi lányokra a kézilabda Szlovák Kupa elődöntőjében. A csallóközi együttes hazai közönség előtt fogadta a Stomfa együttesét. A sárga-kékek nagy elánnal kezdtek és öt percnyi játék után máris ötgólos előnybe kerültek Debre Viktor tanítványai. A hazaiak elképesztő nagy fölénye már az első negyedóra végére is megmutatkozott, mikor már 13-1-re vezettek a sárga-kékek. A vendégek nem nagyon tudták tartani az ütemet a dunaszerdahelyi együttessel. A hazaiak az első félidő végére 14 gólos előnyt építettek ki, így magabiztos előnnyel várhatták a folytatást.

Szünetről visszatérve a házigazdák ott folytatták ahol abbahagyták, a sárga-kékek vezetőedzője Debre Viktor több fiatal játékosának is több játéklehetőséget biztosított.

A DAC előnye egyre csak nőtt a vendégek nem nagyon tudtak mit kezdeni a nagy fölényben lévő hazaiakkal. Bő negyedórával a mérkőzés vége előtt már 23 góllal is vezetett a csallóközi együttes. A sárga-kékek a végére 24 gólos előnyt építettek ki és fölényes győzelemmel jutott a Szlovák Kupa fináléjába, ahol idén is a Nagymihály lesz Sáriék ellenfele. Mint ismert tavaly a Nagymihály nagy csatában legyőzte a dunaszerdahelyieket a Szlovák Kupa fináléjában, amiért idén visszavágnának a csallóköziek.

Ami a legfontosabb ezen a mérkőzésen, hogy jól álltunk bele. Már a 15. percben az eredmény önmagáért beszélt. A védekezésünk jól működött, szép lerohanásokat hajtottunk végre.

Már az első félidőben sorcserét hajtottam végre, pedig nem szokásom. A lányok élvezték a játékot, hosszú idő eltelte után játszottunk újra mérkőzést. A hétvégi bajnoki fordulóra ez kellőképpen jó ráhangoló lehetőséget teremtett” – nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző a klub hivatalos honlapjának.

Női kézilabda Szlovák Kupa, elődöntő:

HC DAC Dunaszerdahely – HC Tatran Stomfa 41-17 (20-6)

DAC gólszerzői: Eiška Desortová 8, Kovács Noémi 7, Da Silva 6, Élő Beatrix 6, Pénzes Mónika 5, Kristína Pastorková 3, Sári Barbara 2, Kucsera Rebeka 1, Mészáros Réka 1, Natália Némethová 1, Demeter Virág Orsolya 1.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.