2018. október 5., 19:11

Felvidéki diákolimpia Dunaszerdahelyen

Pénteken délelőtt nyitották meg a negyedik Diákolimpiát Dunaszerdahelyen, a városi sportcsarnokban.

Diákolimpia2018
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Bodó Károly

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Mentor Tehetségsegítő Tanács, a Vámbéry Ármin Alapiskola és a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium a szlovákiai magyar alapiskolák felső tagozatos, valamint a nyolcosztályos gimnáziumok megfelelő korosztályú diákjai számára hirdette meg a Diákolimpia 2018 versenyét, mely a 2012-es a 2014-es és a 2016-os versenyekhez hasonlóan az ókori görög olimpiák mintájára a sport és a művészetek terén valósul meg.

"A verseny célja, hogy odairányítsák a figyelmet a szlovákiai magyar alapiskolákra, mozgásba hozzák mindazokat az egyéni ambíciókra és a közösségi cselekvésre épülő erőforrásokat, melyek a diákság eredményes fejlődését és sikeres jövőjét szolgálják. A művészeti alkotómunka és a nemes sportvetélkedések öröméből származó egészséges életszemlélet, a tehetségek teljesítményeinek bemutatása önbizalmat ad, s egyben megerősítheti felvidéki magyar közösségünk hitét a megmaradásban és a boldogulásban" - olvasható a szervezők felhívásában.

Az országos döntőbe Felvidék minden részéből érkeztek fiatal sportolók, akik selejtezőkön kvalifikáltak magukat a dunaszerdahelyi viadalra. Az ünnepélyes bevonulás után elhangzott az olimpiai himnusz, és a szavalat valamint az eskületétel után Szabó László, a rendező Dunaszerdahelyi Sportgimnázium igazgatója a sport összekötő jelentőségét hangsúlyozta, s köszönetet mondott kollégáinak, valamint a támogatóknak. Ezután Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere üdvözölte a 300-nál is több versenyzőt és tanáraikat. Berényi József megyei alelnök az előtte szólókkal egyetemben sok-sikert és sérülésektől mentes sportolást kívánt a résztvevőknek. Végezetül Vörös Mária, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megbízott elnöke azt emelte ki, ugyan mindenki nem győzedelmeskedhet, de az igazi cél, hogy a saját határainkon tágítva önmagunk eredményeit tudjuk javítani. 

A megnyitót táncos műsorok is színesítették, majd ezúttal is díjazták a felvidéki magyar sport négy nagy alakját - Németh Ödönt (a dióspatonyi labdarúgás mesterét), Vincze Ferencet (a gútai és a szlovákiai cselgáncs mesterét), Székely Istvánt (a somorjai kajak-kenu nagy alakja betegség matt nem tudta helyszínen átvenni az elismerést), Méhes Tibort (a dunaszerdahelyi kézilabda legendás alakja tavaly hunyt el, díját özvegye vette át).

A versenyszámok ezt követően vették kezdetét, összesen öt sportágban: atlétika, labdarúgás, kézilabda, sakk, asztalitenisz. Ezekbe a versenyzők a regionális versenyekből jutottak.

Fotó:  Bodó Károly

Diákolimpia2018
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.