2018. április 19., 21:20

Elindult az Európai Egyetemi Játékok szervezése

Megérkezett az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) Végrehajtó Bizottságától a hivatalos értesítés a 2024-ben Debrecenben és Miskolcon rendezendő Európai Egyetemi Játékok rendezési jogának elnyeréséről.

Európai Egyetemi Játékokat

Kósa Lajos miniszter, a Pályázati Bizottság elnökeként óriási sikernek értékelte a MEFS április 19-én megtartott Közgyűlésén, hogy Debrecen és Miskolc rendezheti minden idők legnagyobb magyarországi sporteseményét, az Európai Egyetemi Játékokat.

A leköszönő Kormány egyik utolsó határozatával támogatta a pályázat benyújtását, a rendezési díj és az idei előkészítő költségek finanszírozását.

A miniszter bejelentette, hogy a május 20-a körül megalakuló új Kormány várja a MEFS, a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, Debrecen és Miskolc városa, valamint az EMMI együttműködésében készülő előterjesztést az előttük álló feladatokról, az előkészítési és megvalósítási költségekről, hogy a Kormány a megfelelő támogatást meg tudja adni minden idők legsikeresebb európai egyetemi sportrendezvényének megszervezéséhez.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.