2018. július 15., 11:32

Dunaszerdahelyről indult, világbajnok lett!

Szenzációs eredményt ért el a magyar női junior kézilabda válogatott, amely mind a nyolc mérkőzését megnyerve világbajnoki címet szerezett a Debrecenben megrendezett világbajnokságon!

Lakatos Rita02
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A sportágban kiemelkedő helyet elfoglaló norvég válogatottat előbb a csoportmérkőzések folyamán, majd a döntőben is fölényesen, 28-22 arányban legyőzte a magyar válogatott. Így a 2001-es és a 2003-as elveszített döntő után a magyar női junior kézilabda-válogatottnak ezúttal sikerült a világbajnoki győzelemi bravúr.

A döntőben a győzelmi sikerhez nem csak 4 góljával, hanem ragyogó játékával is hozzájárult Lakatos Rita, a magyar válogatott felvidéki származású csapatkapitánya! A kiváló játékost sérülés miatt a döntő mérkőzésről kórházba kellett szállítani! 

Rita Dunaszerdahelyen született, általános iskoláit a helyi magyar tannyelvű Szabó Gyula Alapiskolába végezte, ahol a közelmúltban elhunyt Méhes Tibor tornatanár szeretette meg vele a kézilabdát. Az 1999-es születésű tehetség a dunaszerdahelyi Talent Sportklubban kezdte el sportpályafutását, és hamar felfigyeltek rá a világhírű Győri ETO kézilabdacsapat megfigyelői.

Mosonmagyaróvári és váci kölcsönszerződéseket követően győri irányítóként bemutatkozott már az NB I-ben, sőt a Bajnokok Ligájában is pályára lépett. 2017-ben pedig ötéves szerződést kötött vele a négyszeres BL győztes győri kézilabdacsapat. A még mindig csak 19 éves Lakatos Rita a világsztárokkal teletüzdelt Győri ETO július elsejétől két évre tapasztalatszerzés és több játéklehetőség végett kölcsönadta a norvég Byåsen HE csapatának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.