2021. július 20., 20:02

Bosnyák ellenfél ellen kezd a nemzetközi porondon a HC DAC

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) megtartotta az Európa Kupa első fordulójának sorsolását, amelyen a HC DAC is érdekelt volt. A dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat első ellenfele a nemzetközi porondon bosnyák gárda lesz.

HC DAC
Fotó: hcdac.sk

A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata az előző idényben klubtörténelmi sikert ért el azzal, hogy a cseh-szlovák közös rendezésű MOL Extraligában bronzérmet szerzett, valamit a szlovák bajnoki rájátszásban döntőbe jutott.

Ennek köszönhetően pedig az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) által szervezett Európa Kupában indulhatnak az új idényben a dunaszerdahelyiek.

Július 20-án azaz kedden megtartották az Európa Kupa első körének sorolását, a dunaszerdahelyi együttes a bosznia-hercegovinai ZRK Borac ellen lép pályára.

A sárga-kékek hazai közönség előtt játszhatnak az október 16-17-i hétvégén. A dunaszerdahelyi klub később ad tájékoztatást a pontos időpontról.

A sorolást követően a HC DAC elnöke, Horváth Zoltán és Debre Viktor vezetőedző is elmondta véleményét a sorolásról.

Őszintén szólva a sorsolás alatt nagyon sok érzés kavargott bennem. Elsősorban azt kell néznem, hogy a csapat hogyan tud elutazni az adott ellenfeléhez. Bosznia-Hercegovina annyira nincs messze, oda még busszal is el tud jutni a csapat, attól azonban sokkal messzebb van, hogy szállásról ne kelljen gondoskodnunk. Természetesen, aki nemzetközi porondra lép, annak számolnia kell a nagyobb távolságokkal is. Igyekezni fogunk, hogy a csapatnak megteremtsük ezzel kapcsolatban is a lehető legideálisabb körülményeket”

– nyilatkozta Horváth Zoltán klubelnök a klub hivatalos honlapján.

A HC DAC vezetőedzője, Debre Viktor elmondta, nagy plusz, hogy hazai közönség előtt léphetnek pályára.

„Spanyolországba szívesebben utaztam volna…. De a viccet félretéve, függetlenül attól, ki az ellenfél, maximálisan készülni fogunk a csapat első Európa Kupa találkozójára. Itthon lépünk majd pályára az első fordulóban, remélem, ez plusz erőt ad majd a lányoknak, akik legnagyobb többsége számára ez lesz az első nemzetközi megmérettetés” - értékelte a sorsolást a HC DAC vezetőedzője.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.