2020. április 2., 20:33

Bízik Boglárka: fantasztikus érzés ilyen szurkolótábor előtt játszani!

Karrierje egyik legjobb szezonját teljesítette a HC DAC női kézilabdacsapatának gólvágója, Bízik Boglárka. A sárga-kékek játékosát a jelenleg kialakult helyzetről és a mögöttünk hagyott, idő előtt véget ért szezonról kérdeztük.

Fotó: Lelkes Ernő

A Szlovák Kézilabdaszövetség a héten bejelentette, véget ér az idei kézilabdaidény, miután törlik az eredményeket a koronavírus-járvány miatt. Hogyan érintett téged ez a döntés, illetve a csapat hogyan fogadta?

Fel voltam készülve rá, hogy ez a döntés meg fog születni. Nyilván az egész csapatban van egy kis hiányérzet, hogy így fejezzük be a bajnokságot. Viszont helyesnek érezzük, hiszen mindenki számára az egészség a legfontosabb.

Minden sportoló számára fontos, hogy ebben az időszakban is, edzésben és kondiban tartsa magát. Te hogyan vészeled át a meccs nélküli időszakot, illetve kaptatok-e valamilyen edzéstervet a stábtól?

Próbálom a legjobbat és a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből. Jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy minél jobb formában tudjunk maradni, ezért is kaptunk a vezetőségtől olyan edzésprogramot, amit itthon is el tudunk végezni.

A dunaszerdahelyi HC DAC klubelnöke, Horváth Zoltán elnök orvosként adott-e esetleg a csapatnak tanácsokat a járvánnyal kapcsolatban, voltak-e komoly biztonsági előírások a klub háza táján?

Azt kérték, maradjunk otthon és csak ha nagyon szükséges, akkor hagyjuk el a lakást. És ezt az egész csapat nagyon felelősségteljesen be is tartja. Naponta helyzetjelentést kell adnunk, ki merre van és hogy érzi magát.

Első élvonalbeli szezonját töltötte a dunaszerdahelyi klub a szlovák-cseh közös rendezésű bajnokságban. Miként értékelnéd a csapat szezonját?

A kitűzött célt teljesítettük, sőt szerintem a vártnál jobbak is voltunk. Persze voltak hullámvölgyek a játékunkban, de ahogy az eredmények is mutatják, nagyon sokat fejlődtünk meccsről meccsre.

Első dunaszerdahelyi éved kimondottan jóra sikeredett. Amellett, hogy a DAC legeredményesebb játékosa voltál, a szlovák-cseh bajnokság legeredményesebb góllövője és egyben gólkirálynője is lettél, valamint a legtöbb hétméterest is te értékesítetted. Hogyan élted meg első dunaszerdahelyi évedet?

Összességében jól éreztem magam, voltak jó pillanatok, amiket átélhettem a csapattal. Ehhez persze az is kellett, hogy egy nagyon jó közegbe kerültem.

Melyik volt a legszebb momentumod a sárga-kékek színeiben az idény során?

Nekem és szerintem a csapatnak is a legemlékezetesebb pillanat az volt, mikor a címvédő Nagymihályt megvertük, vagy a Prágával döntetlent játszottunk.

A DAC szurkolói legendásan világhírűek, amit a kézilabda mérkőzéseken is megtapasztalhattunk. Mennyire volt motiváció ilyen szurkolósereg előtt játszani hétről hétre?

Fantasztikus érzés ilyen szurkolótábor előtt játszani, sokszor átlendítettek minket egy-egy holtponton, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni.

Azt egyelőre nem tudni, a jelenleg kialakult helyzet miatt mikor kezdődhet majd az új idény. Úgy néz ki, a vártnál jóval több idő lesz felkészülni, igaz, a csapat együtt még nem edzhet a járvány miatt. Mit vársz a következő idénytől?

Sokat tanultunk ebben az évben és szeretnénk jövőre hatalmas meglepetést okozni.

Végezetül, mit üzennél a szurkolóknak ebben a nehéz, emberpróbáló időszakban?

Kitartást és türelmet kívánok mindenkinek. Vigyázzanak egymásra és a környezetükre.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.