2018. szeptember 17., 16:01

A nagyszünetben vonult vissza a Bills cornerbackje

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2. fordulójában a magyar idő szerint vasárnap este játszott Buffalo Bills–Los Angeles Chargers mérkőzés szünetében jelentette be Vontae Davis, a Bills cornerbackje, hogy befejezte profi pályafutását. Átöltözött, leadta a szerelését, és hazament.

davis-amerikai-foci.jpg
Fotó: AP

A 30 éves védő kezdőként lépett pályára a meccsen, és később azt mondta, hogy az első félidőben volt „egy őszinte pillanata önmagával”, ami után közölte Sean McDermott edzővel, hogy befejezte.

Később az is kiderült, hogy Davis leadta a szerelését, utcai ruhát vett magára, és lelépett a stadionból még a szünetben.

Nem így terveztem, hogy befejezem a pályafutásomat. Tíz éve vagyok az NFL-ben, rengeteg sérülésen, műtéten vagyok túl. Ma a pályán hirtelen belém nyilallt a felismerés, nem kéne már itt lennem. Nem szerettem volna megsérteni a csapattársaimat és az edzőket, a pályán ma rájöttem, hogy fizikailag már nem tudom az elvártakat nyújtani, mint korábban. Nem érzem már magamban az erőt ahhoz, hogy áldozatokat hozzak” – fogalmazott a játékos hivatalos közleményében a találkozót követően, amelyet egyébként a Chargers nyert meg 31–20-ra.

Davis a 2009-es draft első körének 25. kiválasztottjaként került a ligába, szerepelt a Miami Dolphinsnál, majd az Indianapolis Coltnál töltött öt évet, és a mostani szezon előtt igazolt a Billshez. A tíz év alatt összesen 121 mérkőzésen lépett pályára, 2014-ben és 2015-ben bekerült az idény végi Pro Bowl-meccs keretébe is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.