2025. május 10., 19:26

A felesleges hibáknak köszönhetően lett ötgólos vereség a németektől - VIDEÓVAL

Bár becsületesen harcolt, a sok hiba következtében a magyar jégkorong-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett a nála jobb kvalitásokkal rendelkező német csapattól.

Magyar jégkorong
Fotó: TASR/AP

Magyar szempontból nem indult jól az első harmad: rögtön két emberhátrányt is ki kellett védekezni. Bálizs Bence remek bravúrjainak köszönhetően a németek nem tudták kihasználni az emberelőnyeiket.

A tizedik percben azonban egy óriási hibát követően két német játékos ugrott ki, akik rutinosan megoldották a helyzetet,  Dominik Kahun lövése volt eredményes, 1–0.

Nem sokkal később a németek megduplázták előnyüket: egy jól kijátszott támadás végén Lukas Reichel passzát Joshua Samanski váltotta gólra, 2–0.

A középső játékrészre mintha kicserélték volna a magyarokat:

sokkal harciasabb és aktívabb csapat benyomását keltették, mint a németek, sőt a kapuralövések számában is felülmúlták ellenfelüket.

Szabó Bence és Erdély Csanád is közel járt a gólhoz, jó volt ezt látni. A lendületet Terbócs István kiállítása törte meg. A németek ugyan betaláltak az emberelőnyben, ám a játékvezetők kapusakadályozás miatt nem adták meg a találatot, így fellélegezhetett a magyar csapat, és folytatódhatott a jó játék.

A 35. percben azonban Szabó Bence hibázott, amiből Lukas Kaelble ugrott ki, és sikeresen értékesítette a helyzetet, 3–0.

A háromgólos hátrány ellenére ez egy viszonylag jó harmad volt magyar szempontból: két emberelőnyt is sikerült szépen játszani, de gólra váltani egyiket sem sikerült. A harmad végén úgy tűnt, marad az eredmény, ám 15 másodperccel a dudaszó előtt Lukas Reichel remekül észrevette a magyar kapu előtt üresen hagyott Frederik Tiffelst, aki szép mozdulattal ért bele a passzba, a korong pedig utat talált a hálóba, 4–0.

A záró játékrészre mindkét csapat úgy korcsolyázott ki, hogy gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A németek kontrollálták a játékot, a magyar csapat pedig becsületgólra hajtott. A 46. percben egy német kontrából Patrik Hager passzolt Alexander Ehlnek, aki megszerezte az ötödik német gólt, 5–0.

Néhány perccel később megszületett a magyar válogatott első találata a világbajnokságon: Hári János vezetésével szépen felépített támadás végén Ambrus Gergő lőtte ki a kapu bal felső sarkát, 5–1.

A gól új lendületet adott a magyar csapatnak, ám a németek nem engedtek több támadást, sőt a meccs vége felé ismét ők domináltak. A fáradó magyar válogatott több hibát is elkövetett, és két perccel a vége előtt emberhátrányba került Majoross Gergely együttese. Az emberhátrányt sikerült kivédekezni, ám az utolsó percben Dominik Kahun második találatával beállította a 6–1-es végeredményt.

Összességében a német győzelem teljesen megérdemelt volt, precizitásuknak és jó védekezésüknek köszönhetően hozták a számukra kötelező mérkőzést.

A magyar csapat játéka több szempontból is biztató volt: különösen a második harmadban sikerült sebességben és fizikálisan is felvenni a versenyt a németekkel.

Ugyanakkor a rengeteg hiba és a felesleges kiállítások ezen a szinten már végzetesek lehetnek, az ellenfél könyörtelenül kihasználja ezeket.

Folytatás vasárnap, amikor is 12:20-kor az Egyesült Államok ellen lép jégre a magyar válogatott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.