2022. május 8., 18:00

„Elég őrültnek kell lenned ahhoz, hogy ne félj 150 km/h-s sebességgel a betonfal mellett sodródni” - VIDEÓ

A drift ma már egy teljesen különálló autós sportágnak számít, amelynek a lényege, hogy a pilóták látványos módon bemutassák, hogy teljes mértékben képesek uralni az autójukat, és hibátlanul képesek azt irányítani a pályán. Hogy a gyakorlatban ez pontosan hogyan is működik, azt Onódi János osztotta meg velünk, aki nemcsak magánvállalkozóként, hanem driftversenyzőként is sikert sikerre halmoz.

A múltban már volt szerencsénk beszélgetni Onódi Jánossal, akkor az elektromos autók szakértőjeként faggattuk, de saját elmondása szerint nagyon is jól érzi magát a benzingőzben (is). Már gyermekkorában rajongott az autókért, a drift iránti megszállottsága azonban 2012-ben kezdődött.

Kezdetben csupán kikapcsolódásként, hobbiként tekintett erre a sportra, az évek során azonban már annyi sikert és elismerést sikerült bezsebelnie, hogy Szlovákia legsikeresebb versenyzői között jegyzik a nevét.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy nincsen egyén, csapat nélkül. Az utánfutó, amelyen elviszed az autót a versenyre, az ugyanolyan fontos, mint a versenyautó. És amikor minden összeáll és egy egészet alkot, az az igazi elégedettség és öröm. – mondta.

Élményei és tapasztalatai mellett a driftversenyzés szabályait is megosztotta velünk, mivel szerinte ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy az emberek felismerjék és megértsék ennek az autósportnak a szépségét és lényegét.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.