2022. február 28., 18:03

Apa és fia együtt készül a világversenyekre – VIDEÓ

A vírushelyzet a dunaszerdahelyi IPPON Karate Klub versenyzőinek a felkészülését is megnehezítette, hiszen az elmúlt időszakban sajnos csak online edzéseken vehettek részt a sportolók. A korlátozások feloldását követően az edzők azonnal a tornaterembe hívták a sportolókat, hogy újult erővel vessék bele magukat a felkészülésbe.

Csiba Tibor, 6. danos karatemester és a dunaszerdahelyi IPPON karate klub vezetője immár 46 éve foglalkozik karatéval. Nemcsak sportként, hanem életstílusként is tekint a karatéra, akárcsak fia, Csiba Dávid, aki ugyan még csak 22 éves, de már 3. danos karatemesterként több nemzetközi versenyen is bizonyított, sőt másodedzőként édesapját is segíti az edzéseken.

Ez egy életstílus. Nincs olyan nap, hogy ne foglalkoznék vele. Ebben nyilván nagy szerepe van édesapámnak, aki már kétéves koromban levitt az edzőterembe. Emellett odavagyok a japán mentalitásért is – hangsúlyozta Dávid.
Egy nagyon nehéz időszak áll mögöttük, hiszen a korlátozások miatt a csoportos edzések és a nemzetközi megmérettetések is elmaradtak, ez pedig rányomta a bélyegét a felkészülésre. Dávid szerint az online vagy az otthoni edzés nem helyettesítheti a csoportos edzéseket, ahol az edzők szinte együtt lélegeznek a tanoncokkal és átszellemülve, közösen adják át magukat a sportolás örömének.
 Az a baj, hogy olyan emberek hoztak döntéseket, akik csak a tv-ben láttak sportot. - mondta.

A közeljövőben több nemzetközi verseny is vár rájuk, elsőként Lengyelországba utaznak a Közép-Európa Kupára, de nyáron az Európa-bajnokságon, sőt a világbajnokságon is megmérettetik magukat.

Azt, hogy sikerül-e kijutnunk, majd a kormányunk eldönti

– tette hozzá Csiba Tibor, a karate klub vezetője.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.