2021. szeptember 12., 12:20

Szlovák birkózóbajnokság zajlott Füleken

Szeptember 11-én Füleken rendezték meg az idősebb diákok kategóriájának kötöttfogású egyéni országos bajnokságát. A Füleki Birkózó Klub szervezésében megvalósult megmérettetésen 17 klub 80 versenyzője mérte össze erejét, akik 12 súlycsoportban mérkőztek meg egymással.

Szlovák Birkózóbajnokság
Fotó: Szvorák Emese

A Füleki Birkózó Klubot öt versenyző képviselte. Dani László, a Füleki Birkózó Klub főedzője portálunknak elmondta: a járványhelyzet miatt nehéz volt újra visszaszokni a gyerekeknek, hiszen edzéseket nem tarthattak, ezért újra rendszerességet kellett vinni az életükbe.

A verseny nagyon jó hangulatban zajlott. A válogatott és az élvonalba tartozó versenyzők hozták a formájukat, hiszen ők egyénileg rendszeresen edzettek. Azt hiszem, hogy az országos bajnokság megszervezése Füleknek nagyon kellett, hiszen a négy év alatt elért eredményeink is bizonyítják, hogy vannak még a városban jó birkózók”

– nyilatkozta.

Szlovák birkózóbajnokság
Fotó:  Szvorák Emese

Albert Attila, a Füleki Birkózó Klub elnöke hozzátette, a szlovák bajnokság megszervezése nagy jelentőséggel bír számukra, hiszen ilyen volumenű birkózóverseny korábban nem zajlott Füleken.

„Ez most nekünk a csúcs. Azért is, mert egyszer van egy évben szlovák bajnokság. Remélem meg vannak elégedve a vendégeink, a bíróink. Ha minden megfelelő, és hozzuk az elvárt eredményeket, akkor nem lesz akadálya egy következő bajnokság megszervezésének” – tudatta.

Szlovák birkózóbajnokság
Fotó:  Szvorák Emese

Elmondta továbbá, hogy azokat a gyerekeket indították a versenyen, akiket a megalakulásuktól kezdve edzenek, és kitartottak a csapat mellett.

Horváth Dávid az egyik reménységünk, nagyon bízunk a sikerében”

– mondta.  

Egy szoros mérkőzést követően néhány mondat erejéig Dávidot is elcsíptük. Szavai szerint a negyedik meccs kihívást jelentett számára, de végül ő kerekedett felül.

„Erősek és technikásak az ellenfelek. Keményen jönnek ellenem, amit el is várok tőlük. Maximalista vagyok, ezért minden meccsen igyekszem a legjobbat kihozni magamból. Még egy mérkőzésem van hátra, a döntő, azt is szeretném megnyerni, és meg is fogom” – mondta magabiztosan Dávid, aki az összesítésben végül a második helyet szerezte meg. Rácz Róbert, szintén a helyi klub színeiben, az ötödik helyen végzett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.