2023. május 7., 13:37

Hatalmas érdeklődés a Füleki Cross futóverseny iránt

Idén immár 14. alkalommal valósult meg Fülek egyik legkedveltebb sporteseménye. A Füleki Cross nevű amatőr futóversenyt a Füleki FTC PT és a városi képviselőtestület sportbizottsága szervezte meg minden kor- és teljesítménycsoport számára.

Füleki Cross
Fotó: Szvorák Lilla

Az első májusi hétvége a futóknak kedvezett Füleken. Az FTC sportpályáról rajtolt a verseny, melynek két kiemelt útvonala volt, az egyik 3 km a másik 12 km hosszú. A legifjabb nevezőket 4 és 7 éves kor között 200 méter hosszú szakasz várta, a 8 és 15 éves kor közöttiek pedig 400 méteres szakaszon versenyezhettek.

Visnyai Attila, szervező, portálunknak elmondta, a délelőtt folyamán 10 kategóriában összesen 200 gyermek állt a rajthoz, a 3 km-es és a 12 km-es távon pedig 86-an indultak.

„Sok éven át csak ez az egy futóverseny zajlott Füleken, tavaly azonban a Nógrád Sport Klub is megrendezte az első Füleki Várfutást, úgyhogy van igény az ilyen jellegű rendezvényekre. Ezért is vette át a város a Füleki Cross szervezését Földes Ferenctől, hogy mindenképp legyen folytatás” – fűzte hozzá Visnyai Attila.  

Kovács Zsuzsanna versenyző, a Nógrád Sportklub tagja elmondta, a csapatnak 9-10 futó a tagja, a versenyen 6-7 versenyzővel neveztek.

Ez az első közös versenyünk. Három-négy héttel ezelőtt kezdtük el a közös edzéseket, a felkészülést rá. Én személy szerint a 12 kilométeres pályán futok. Előnynek tartom, hogy helyi futóként egy párszor már átfutottam ezt a terepet. Viszont erős a konkurencia és nagyon meleg van, úgyhogy bármi megtörténhet”

– nyilatkozta Zsuzsi.

A verseny zárásaként minden kategória első három helyezettjét díjazták. A verseny abszolút győztese Cerovský Tomáš lett, aki a 12 km-es szakaszt 52 perc 56 másodperc alatt teljesítette. A női versenyt pedig Kovács Zsuzsanna nyerte, aki 1 óra 4 perc alatt teljesítette ugyanezt a távot.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.