Zlatan és a többiek: a világ legellentmondásosabb sportolói
Maradona, Ibrahimović, Balotelli, Đoković, McEnroe, Rodman, Cantona, Armstrong. A sort lehetne folytatni, természetesen az egyenlőség jegyében női élsportolókkal, vagy élsportolónőkkel kiegészítve. Sikeres, tehetséges, elismert, de ellentmondásos, kétarcú sportolók, akikre nem mindig a sportban elért eredményeik miatt emlékezünk.
Nevezhetnénk őket akár rosszfiúknak is, de ha már az annyit emlegetett egyenlőség és egyenjogúság jegyében gondolkodunk, akkor milyen szóval illethetnénk a női sportolókat vagy sportolónőket? Mármint azokat, akik szintén megosztó személyiségei az élsportnak. Rosszlányok? A rosszlány jelentése ugye egészen más, mint a rosszfiúé. Serena Williamsről kevés sportrajongónak jut eszébe a fenti jelző, de még a nőiesség és a szépség fogalmak is csak elvétve. De mi lenne, ha mégis? Szexizmus! Az egyesben huszonháromszoros Grand Slam-győztes Williams ennek ellenére elég megosztó, és nyugodtan kijelenthetjük, van annyira ellentmondásos személyiség, mint Novak Đoković.
A szerb világelsőt még az US Open negyedik körében zárták ki, miután dühében elütötte a labdát, és egy női vonalbírót talált el. A szabályok értelmében ki kellett őt zárni a további küzdelmekből. Emellett a torna szervezői úgy döntöttek, hogy a nyolcaddöntős furcsa veresége után a ranglistapontokat és a 250 ezer dollárt is elveszik tőle. Egyesek szerint utaznak rá a bírók és a szervezők, mások úgy vélik, a balkáni temperamentumán képtelen uralkodni, ennek köszönheti a folytonos botrányokat.
A harminchárom éves belgrádi teniszező az idén már kitett magáért. Az év elején Melbourne-ben ugyan megszerezte a tizenhetedik Grand Slam-trófeáját egyesben, de a koronavírus-járvány alatt elsőként ugrott bele a saját torna szervezésébe, ami újabb botrányt eredményezett.
Novakon valóban látszik az állandó megfelelési vágy. Míg Roger Federert igazi gentlemanként tartják számon, addig ő a kelet-európai bohóc a pályán, aki a nézők elismerése mellett a szeretetüket is el akarja nyerni, és mindent megtesz azért, hogy bevágódjon a párizsi, londoni vagy éppen a New York-i közönségnél. Ebből lesznek aztán azok a jelenetek, amikor szeretetet küld a nézőtérre a győztes meccsek után, a labdaszedő fiút pedig leülteti maga mellé a padra, az esernyő alá a szakadó esőben. Đokovićot vagy kedveli a szurkoló, vagy ki nem állja, semleges álláspontra kevesen helyezkednek.
A világon soha senki nem keresett annyi pénzt tenisszel, mint ő. A majdnem 144 millió dollárból jutott saját vállalkozásra is, éttermekre, kávézókra, teniszkomplexumra, de több tízezer gyereken és családon segített már, és nemcsak Szerbiában.
A délszláv vonalnál maradva, nem hagyhatjuk ki Zlatan Ibrahimovićot sem. Ha akad igazán megosztó figurája az elmúlt két évtized sportjának, akkor az az októberben harminckilencedik életévét betöltő svéd csodacsatár, aki mellett a harminchárom éves Novak szelíd kisfiúnak hat. A bosnyák muszlim apától és horvát katolikus anyától származó, önmagát katolikusnak valló Zlatan Malmőben született, és a város Rosengård nevű kerületében nevelkedett, ahol a lakók 80-90%-a külföldi gyökerű, és amely már a nyolcvanas években az ország legrosszabb hírű helyeként szerepelt a svédek tudatában. Innen emelkedett ki a majd’ kétméteres óriás, aki úgy szerzi a szebbnél szebb gólokat még negyvenhez közel is, mintha ez lenne a világ legkönnyebb és legtermészetesebb dolga.
Ibra útja Svédország déli csücskéből Amszterdamba vezetett, majd Torinóba, Milánóba, onnan Barcelonába, aztán vissza Lombardiába, a milánói AC-ba, majd Párizs, Manchester, Los Angeles következett, és ismét Milánó.
Már Malmőben sem kedvelték a junioroknál, az Ajaxnál azonban annyira utálták, hogy a csapattársai megünnepelték a távozását. Egy jó barátja mégis akadt, Maxwell. A vele egyidős brazil balhátvéd 2006-ban követte az Interbe, három évvel később Katalóniába, újabb három év elteltével a PSG-hez.
Ibrahimović önéletrajzi könyve azzal kezdődik, hogy Pep Guardiolára emlékezik, és nem túl szép szavakkal illeti. Zlatan nem fogta vissza magát sehol sem. Taekwondózik, imád vadászni, és ki hinné, nem fogyaszt alkoholt. Gyakran beszél magáról harmadik személyben, ami azért elgondolkodtató. Két fia anyjával, aki tíz évvel idősebb nála és egykori modell, szinte pályafutása kezdetétől együtt él. Malmőben szobrot emeltek a tiszteletére, amelyet többször megrongáltak, leöntötték festékkel, aztán ledöntötték, mivel Zlatan bevásárolta magát a rivális stockholmi klubba, a Hammarby IF-be, amit a malmői szurkolók nem néztek jó szemmel.
Érdemes egy pillantást vetni a Transfermarkt idei tavaszi „rosszfiúk tizenegyére” (Bad Boys Top XI), amelyet annak alapján állítottak össze, hogy az elmúlt harminc évben kit állítottak ki a legtöbbször.
A kapuban Jens Lehmann állna 7 kiállítással, aki valóban az ellentmondásos focisták közé tartozott a maga idejében. A csapat hátvédsorát jobbról balra haladva Sergio Ramos (26 kiállítás), Pepe (12), Materazzi (15) és Evra (12) alkotnák. Szinte biztosra vehető, hogy ez a négy-öt kakas azonnal egymásnak esne. A középpályán Daniele De Rossi (15), Edgar Davids (25), Zinédine Zidane (14) és Francesco Totti (16) szerepelne. A két támadó pedig Mario Balotelli (13) és Zlatan Ibrahimović (13) lenne. Materazzi és Zidane egy csapatban! Vajon eljutna-e ez a csapat a pályáig?
A végén említsük meg azokat a nagyságokat is, akik korábban jeleskedtek a sport különböző területein. Diego Maradona esetében valószínűleg felesleges bármit is mondani. A kosárlabdában az excentrikus Dennis Rodman számított megosztó alaknak. A félénk és visszahúzódó fiúból saját bevallása szerint az 1993-as öngyilkossági kísérlete után vált agresszív, feltűnő figura. Pedig akkor már elmúlt harminc, és kétszeres NBA-bajnok volt a Detroittal. Lance Armstrongot is az ellentmondásos sportolók közé sorolhatjuk. A hétszeres Tour de France-győztes amerikai legyőzte a rákot, majd felemelkedett a magasba, hogy aztán ő legyen a dopping szinonimája.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/38-as számában.
