Vizes Eb: Éremért úszhat a 4x200-as női gyorsváltó
Egyéniben három magyar jutott középdöntőbe a párizsi vizes Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitányán, a 4x200 méteres női gyorsváltó pedig már az éremért harcolhat az esti programban.
A magyarok közül elsőként Pádár Nikolett ugrott medencébe 100 méter gyorson az olimpiai vizesközpontban, amely két évvel ezelőtt a vízilabda csoportmeccseknek adott otthont az ötkarikás játékokon.
Az Egyesült Államokban, Kós Huberthez hasonlóan a Texas egyetemen készülő versenyző 55.30 másodperccel futamában utolsóként csapott célba, amivel a 28. lett.
- mondta a 4x200-as gyorsváltó befejező embere.
Ezt követően Milák Kristóf 50 méter pillangón mutatkozott be, a kétszeres olimpiai bajnok (200 és 100 méter pillangó) 22.96 másodperces idővel, mindössze egy tizeddel elmaradva országos csúcsától ötödikként jutott a középdöntőbe.
Női 200 méter háton az egy hónappal ezelőtti ifjúsági Eb-n aranyérmes Kokas Fanni és Szabó-Feltóthy Eszter volt érdekelt, mindketten továbbjutottak, előbbi a 13. (2:12.16), utóbbi a 6. helyen (2:10.74).
- nyilatkozta a vegyes zónában a 17 éves Kokas, akinek ez az első világversenye a felnőtt mezőnyben. Hozzátette, szerinte benne van az egyéni csúcs (2:10.76), amivel a korosztályos kontinensviadalon győzött.
Szabó-Feltóthy elmondta, mivel ez az egyetlen száma az Eb-n, ezért szeretné kihozni magából a maximumot, és lépésről lépésre javulni.
Az olimpiai hatodik női 4x200 méteres gyorsváltó Ugrai Panna, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Pádár Nikolett összeállításban 7:56.75-ös idővel harmadikként került a 19.20 órakor kezdődő esti fináléba.
A nap záró számában, női 800 méter gyorson Jackl Vivien 8:28.87 perces idővel, egyéni legjobbjától (8:26.97) nem sokkal elmaradva harmadik helyen jutott a keddi döntőbe.
- nyilatkozta a vegyes zónában a 17 éves sportoló, aki a párizsi olimpia után szakított edzőjével, Kocsis Mártával és tavaly Shane Tusup irányította a felkészülését, ez a kapcsolat viszont nem működött, így visszatért nevelőedzőjéhez.
- fogalmazott Jackl, aki négy számban indul az Eb-n, s mint elmondta, a szíve csücske továbbra is a 400 méter vegyes, de például a 200 méter pillangón tudott hatalmas egyéni csúccsal nyerni a müncheni korosztályos Európa-bajnokságon.