2023. november 24., 18:05

Verselő nádszegi iskolások érkeznek a DAC szombati ligamérkőzésére

A szombati DAC-ViOn bajnoki mérkőzésre Nádszegről érkeznek kisdiákok a Gyere velünk a DAC-ra! projekt keretén belül. A nádszegi gyerekek nem mindennapi levelet írtak annak érdekében, hogy hosszas próbálkozás után sikeres legyen a projektre való jelentkezésük.

DAC-Zólyombrézó
Fotó: dac1904.sk

Verset írtak a DAC focistáinak a nádszegi ötödikes diákok – ezzel a kedves gesztussal jelentkeztek a Gyere velünk a DAC-ra! projektbe.

Az ötödikesek osztályfőnöke, Rákász Katalin tanító néni már harmadik alkalommal kérvényezte, hogy a nádszegi gyerekek ellátogathassanak egy nem mindennapi mérkőzésre. Az iskola titkárnőjének, Menyhárt Deniszának a kisfia is az ötödik osztályba jár, közös ötlet alapján írtak verset a diákok, az anyuka segítségével – tudtuk meg Szarka Zsuzsától, a nádszegi Petőfi Sándor alapiskola igazgatójától.

Hozzátette, kisdiákjaik már nagyon készülnek és hatalmas az öröm. Szombaton a DAC – Aranyosmarót ligamérkőzésen vehetnek részt. Az ötödikesekhez csatlakozik a hatodik osztály is, mivel volt még hely az autóbuszban, amelyet a projekt szervezői küldenek.

Bal, jobb, bal, jobb,
DAC a legjobb!
Csodáljuk a csapatot.
Elindulunk otthonról,
Szurkolunk mi nagy hangon!

Bal, jobb, bal, jobb,
DAC a legjobb!
Szerdahelyi lelátón
a nádszegi sulisok.
Minden bele, DAC-osok!

Bal, jobb, bal, jobb,
DAC a legjobb!
Köztünk is vannak focisták,
jók lesznek, mint a DAC-isták.
Ígérjük, DAC-os focisták!

Bal, jobb, bal, jobb,
DAC a legjobb!
Ámulattal nézünk rátok,
labdajátékotokat csodáljuk.
„HAJRÁ DAC!”, ordibáljuk.

Így hangzik a vers, amit a nádszegi kreatív gyerekek írtak.

A meccsnapon az alábbiak szerint alakul a mintegy 4-5 órás program: A gyerekeket autóbusz veszi fel a saját iskolájuk előtt, 2 órával a mérkőzés kezdete előtt, maximum 40 km-re Dunaszerdahely környékén. A DAC hazai mérkőzésének megtekintése a MOL Arénában a következő programpont. Majd jön az ajándéktárgyak kiosztása, valamint fényképezkedés az A csapat tagjaival. A találkozó után a gyerekek autóbusszal jutnak vissza az iskolába – olvasható a DAC honlapján.

Ezeket az aktivitásokat a csapat ingyen biztosítja a kiválasztott iskoláknak és szervezeteknek. A Gyere velünk a DAC-ra! felhívásra bármelyik ifjúsági szervezet, ill. alap- és középiskola jelentkezhet, ehhez csupán egy regisztrációs űrlap kitöltése szükséges. A maximális létszámot 30 diák és az őket kísérő 2 pedagógus alkothatja.

 

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.