Varga Ádám és Lucz Anna is ezüstérmes
Varga Ádám 500 méteren, a szintén kajakos Lucz Anna pedig 200 méteren szerzett ezüstérmet a poznani kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.
A zárónap A finálés programjában először Vargáért szoríthatott a magyar tábor, aki a kajak egyesek 500 méteres versenyének bombaerős mezőnyében szállt vízre. A tavaly második, 1000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes magyar versenyző mellett ott volt a rajtnál mások mellett a hosszabb távon ötkarikás bajnok, címvédő cseh Josef Dostal, a hazaiak kedvence, a friss Eb-győztes Alex Borucki és a szombaton, 1000 méteren Kopasz Bálint mögött harmadik ausztrál Thomas Green is.
Varga délután 5000 méteren fejezi be a szereplését Lengyelországban.
A vb-újonc, 18 éves szegedi Paragi Petra a 9-es, szélső pályáról kezdhette a kenu egyesek 200 méteres fináléját, élete első felnőtt világbajnoki döntőjét. Akárcsak az előcsatározások során, ezúttal is jól teljesített, s ez a hetedik helyhez volt elegendő, két ellenfelét sikerült megelőznie. A győzelmet a címvédő és Európa-bajnok ukrán Ludmila Luzan szerezte meg.
Az utolsó versenynap egyetlen magyar B döntős egysége, a Hofer Bianka, Tölgyesi Flóra kajakos duó hatodik lett 500 méteren, így a 15. helyen fejezte be a vb-t.
A Kollár Kristóf, Juhász István páros bronzérmet szerzett vasárnap a kenu kettesek 500 méteres versenyében
A délelőtt folyamán még a Kurucz Levente, Fodor Bence kajak páros és a címvédőként rajtoló női kenu négyes (Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia) versenyez magyar részről, egyformán 500 méteren.