2024. május 12., 19:21

Valter Attila csapattársa nyert Nápolyban

Valter Attila csapattársa, a holland Olav Kooij nyerte meg a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, kilencedik szakaszát.

Giro d'Italia 2020-10-06
Fotó: TASR / AP

A magyar kerekes a mezőnnyel ért célba a 71. helyen és összetettben a 36.

Az elmúlt napok kifejezetten kemény szakaszai után vasárnap az Avezzano és Nápoly közötti 214 kilométeres etapon könnyebb menet várt a mezőnyre, mivel a táv nagy részén sík volt a terep. A papírforma így sprinthajrát ígért és a szakasz közben a mezőny nem is engedett el komoly szökést, a kiemelkedő sprinterek csapatai kézben tartották a történéseket.

A cél felé közeledve egyre nőtt a tempó, a mezőny együtt robogott, ám két kilométerrel a vége előtt az ecuadori Jhonatan Narvaez váratlanul megindult és óriási iramban ellépett a többiektől. A támadás kisebb zavart okozott a bolyban, de még az utolsó pillanatban sikerült rendezni a sorokat, és időben megindítottani a rohamot, melyet az összetett első Tadej Pogacar vezetett fel. A sprinterek alig 40 méterre a céltól száguldottak el Narvaez mellett és a célvonalon elsőként Olav Kooij "tolta át" az első kerekét, néhány centivel megelőzve a pontversenyt vezető Jonathan Milant.
Kooij karrierje első etapsikerét aratta háromhetes körversenyen.

Eredmények, Giro d'Italia (a viadal honlapja alapján):
9. szakasz (Avezzano-Nápoly, 214 km):
1. Olav Kooij (holland, Visma-Lease a Bike) 4:44:22 óra
2. Jonathan Milan (olasz, Lidl-Trek) azonos idővel
3. Sebastian Molano (kolumbiai, UAE) a. i.
...71. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) a i.
Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 32:59:04 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:58 p h
...36. Valter 33:20 p h.

Hétfőn szünnap lesz, kedden pedig Pompei és Bocca della Selva között 142 km-t teker a mezőny.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.