2022. március 13., 13:46

Újabb edzőváltás a Herthánál

Dárdai Pál után a november végén kinevezett Tayfun Korkut vezetőedzőt is menesztette a Hertha BSC, amely kiesőhelyen áll a német labdarúgó-bajnokságban.

Tayfun Korkut
Fotó: TASR/AP

A fővárosiak szombaton 2-0-ra kikaptak a Borussia Mönchengladbach otthonában,

immár tíz forduló óta nyeretlenek, és az idén továbbra sem győztek.

A 17. helyezett Herthának ugyanúgy 23 pontja van, mint az osztályozót jelentő 16. pozícióban lévő VfB Stuttgartnak, a 15. Arminia Bielefeldtől pedig két ponttal maradt le.

Tayfun Korkut megbízatása a mostani idény végéig szólt. Irányításával 13 mérkőzésen két győzelem,

három döntetlen és nyolc vereség volt a berliniek mérlege a Bundesligában.

November végén, Dárdai Pál menesztésekor a csapat a 14. volt a tabellán.
Fredi Bobic sportigazgató úgy fogalmazott, az ígéretes kezdés és a pozitív tendencia - az első négy meccsen szerzett hét pont - ellenére újabb változtatásra volt szükség a vezetőedzői pozícióban, mert a kiesőhelyen lévő csapatnak még nyolc meccs áll rendelkezésére a bennmaradáshoz szükséges pontok megszerzéséhez.

Bízunk az új kezdet pozitív hatásaiban

- tette hozzá.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.