2023. szeptember 7., 17:55

Új nap új játékos- aktív a DAC az átigazolási időszak hajrájában

20 éves magyar támadó a dunaszerdahelyi csapat következő nyári igazolása.

Redzic Damir
Redzic Damir
Fotó: fcdac.sk

A klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a szezon végéig kölcsönveszi a Ferencváros fiatal magyar játékosát, Redzic Damirt. A bosnyák apától és magyar anyától származó Damir kisebb magyar csapatok akadémiáján pallérozódott, majd 2013-ban került a PMFC Pécs együtteséhez.

Az FTC-hez négy évvel később csatlakozott, ahol főként a fővárosiak tartalékcsapatában, valamint farmcsapatában, a Soroksárban szerepelt. 2021 januárjában az élvonalban is bemutatkozhatott, valamint ugyanebben az évben a Bajnokok Ligája selejtezőkörének 1. fordulójában is lehetőséget kapott. A Fradi A-csapatával összesen három bajnoki címet szerzett.

A DAC szurkolói is már láthatták akció közben a fiatal játékost, 2020-ban ugyanis egy félidőt kapott az FTC-DAC (1:0) barátságos mérkőzésen. Redzic többszörös utánpótlás-válogatottnak mondhatja magát, jelenleg az U21-es válogatott bővebb keretének a tagja.

Damir egy olyan képességekkel rendelkező szélső, amelyeket kerestünk: gyors, ballábas és remek befejező. Még mindig fiatal és egy jó helyre van szüksége, ahol megmutathatja tudását”

- nyilatkozta a klub honlapjának Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.