2021. április 1., 19:23

Történelmi pillanatra kerülhet sor - először rendezhet közösen nyári olimpiát a két Korea

Szöul és Phenjan közösen pályázik a 2032-es nyári olimpia megrendezésére.

Fotó: pixabay.com

A Koreai Köztársaság kormánya és a szöuli városvezetés sajnálatát fejezte ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) "meglepő döntése" kapcsán, amely szerint Brisbane-t részesíti előnyben,

és célzott párbeszédet folytat az ausztrál várossal.

Ennek ellenére folytatja pályázata kidolgozását, és már el is küldte a közös szervezésről szóló elképzeléseit a nyári olimpiák helyszínkijelölését előkészítő bizottságnak.

A 2018-as phjongcshangi téli olimpián a feszült diplomáciai kapcsolatban álló Észak- és Dél-Korea csapata együtt vonult fel a nyitóünnepségen, és közös csapatot indított a női jégkorongtornán.

Az érdeklődését eddig Újdelhi, Jakarta, Isztambul, Szentpétervár, két kínai város, Csengtu és Csungking, valamint Észak-Rajna-Vesztfália és Doha is jelezte a 2032-es játékok iránt. Utóbbi kettő már megerősítette, hogy a Brisbane-nel kapcsolatos bejelentés ellenére folytatni akarja a tárgyalásokat a NOB-bal. 

A pályázati kérdés átgondolására és körültekintő mérlegelésére a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége január 27-én döntött a Budapest 2032 Bizottság létrehozásáról, amelynek alakuló ülése február 23-án volt.

Ez az első alkalom, hogy a NOB nem írt ki pályázatot a rendezésre, ami újabb erőfeszítés az ötkarikás játékok olcsóbbá tételére.

Szöul 1988-ban egyszer már otthont adott nyári olimpiának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.