2021. július 13., 09:09

Tokió 2020 - Megnyitották az olimpiai falut

Tíz nappal a tokiói ötkarikás játékok kezdete előtt hivatalosan is megnyitották az olimpiai falut. A koronavírus-járvány és a japán fővárosban elrendelt vészhelyzet miatt az ilyenkor szokásos ünnepség, amely a rajtig való visszaszámlálás kezdete is, elmaradt.

Tokio 2020
Fotó: NSO.hu

A 44 hektáron felépített 21 épületben várhatóan 18 ezer sportoló, edző, sportvezető lakik majd a játékok alatt.

Az olimpiai falu általában egyfajta partizóna, a világ minden részéről érkezett sportolók találkozóhelye, de ezúttal ez is másképpen lesz. A versenyzők más légkörre számíthatnak, be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, viselniük kell a maszkot, az étteremben egyedül étkezhetnek, az edzőteremben plexifallal választották el egymástól a gépeket, alkoholt nem vihetnek a szobájukba.

Minden sportoló a fellépése előtt öt nappal költözhet be a faluba és versenye után két nappal el kell hagynia azt.

Az olimpiai falu augusztus 22-ig lesz nyitva.

Az elmúlt hétvégétől egyre több küldöttség érkezik Japánba, nagyjából 2200 résztvevő már a helyszínen készül. Közülük eddig két ugandai, egy-egy szerb, litván és izraeli résztvevő koronavírus-tesztje lett pozitív.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.