2021. február 4., 13:16

Tokió 2020: Bocsánatot kért a szervezőbizottság elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt

Bocsánatot kért Mori Josiro, a tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke a nőkre tett megjegyzése miatt, mindazonáltal kijelentette: nem szándékozik távozni a posztjáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság lezártnak tekinti az ügyet.

nyári olimpia, Tokió 2020
Fotó: TASR / AP

Mori csütörtökön kiemelte,

hogy nem állt szándékában megsérteni a nőket, amikor azt mondta: bosszantja őt, ha az értekezleteken a női tagok túl sokat beszélnek, és emiatt a megbeszélések elhúzódhatnak. Hozzátette: meggondolatlan kijelentéséért bocsánatot kér.

A közösségi médiában a "Mori, kérem mondjon le" akcióhoz egyre többen csatlakoznak, a 83 éves sportdiplomata pedig - aki korábban volt miniszterelnök is - jelezte, ő

továbbra is vállalja a felelősséget az olimpia megszervezéséért és levezényléséért, azonban ha tovább erősödnek a lemondását követelő hangok, akkor nem marad más választása, mint a távozás.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön kiállt Mori mellett.

Bocsánatot kért azért, amit mondott. Ezek után a NOB lezártnak tekinti az ügyet

- jelentette be rövid közleményben az ötkarikás testület.

Japánban jelenleg nincs kedvező hangulat az olimpia megrendezésére, a koronavírus-járvány és a megnövekedett kiadások miatt a lakosság nyolcvan százaléka törölné vagy tovább halasztaná az ötkarikás játékokat.

Mori kedden kijelentette, hogy 

teljességgel lehetetlen az újabb halasztás, és a járványhelyzet alapján legkésőbb márciusban eldöntik, hogy lehetnek-e külföldi nézők a versenyeken.

Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a világjárvány miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.