Sportban gazdag ünnepeket
A karácsonyi ünnepek az együttlétről, a finom falatokról és a pihenésről szól. A család apraja-nagyja összegyűlik, és közösen nézik a karácsonyi filmeket. Amennyiben Ön sportőrült és már kívülről fújja a Reszkessetek betörőket, van egy jó hírem, az ünnepek alatt is lesz miből válogatni.
Az európai klubfociban több bajnokág is hosszabb-rövidebb téli szünetre vonul, így a Niké Liga és az NB I küzdelmei is. Az angol Premier League-ban azonban csak ilyenkor veszi kezdetét a meccsdömping, a hagyományosnak számító Boxing Day mellett ugyanis az ünnepek között, valamint újév napján is rendeznek fordulót.
A választási lehetőség tehát rendkívül széles, több izgalmas mérkőzésre és rangadóra is sor került az ünnepek alatt. A címvédő Arsenal december 27-én hazai pályán fogadja a Brighton együttesét, míg az őket üldöző Manchester City ugyanezen a napon idegenben lép pályára a Nottingham Forest ellen.
Karácsony második ünnepén egy mérkőzést rendeznek, este kilenc órától a Manchester United hazai pályán fogadja a Newcastle-t. Szoboszlai Dominikék szintén december 27-én lépnek pályára, hazai környezetben fogadják a sereghajtó Wolverhamptont. A nap rangadóján este fél héttől a Chelsea az utóbbi hónapokban remek formába lendülő Aston Villával találkozik a Stamford Bridgen.
Ha karácsony, akkor PDC-dartsvilágbajnoksággal. Az eseményt hagyományosan 1994 óta rendezik meg, melynek 2008 óta szolgál helyszínéül a londoni Alexandre Palace. A darts összességében nem számít a népszerű sportágak közé, ez az esemény azonban mégis az év egyik leginkább várt sporteseménye.
Az év túlnyomó többségében a legtöbben nem igazán követik a dartsot, az ünnepi időszakban azonban világszerte millióan követik figyelemmel a világbajnokságot. Az esemény legalább annyira összeforrt az ünnepekkel, mint a Reszkessetek betörők vagy a Grincs.
A torna ugyan már javában tart, a valódi izgalmak azonban az elmúlt hetekben várhatóan. Vajon Luke Littlernek sikerül megvédenie címét, vagy új kihívója lesz a fiatal angolnak?
A téli sportok szerelmeseinek is lesz miből válogatniuk, az események közül kiemelt figyelmet érdemel a síugró négysáncverseny, melyre december 29. és január 6. között kerül sor. A helyszínek nem változtak, az idei évben is Obertsdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck és Bischofshofen ad otthont a sorozatnak.
Természetesen a jégkorong szerelmeseinek is lesz miből válogatniuk, a szlovák liga küzdelmei is folytatódnak az ünnepek alatt, emellett az NHL-ben (amerikai profi hokiliga) is szinte minden nap rendeznek mérkőzéseket, bár az Európában élők számára nem a legideálisabb időpontokban.
A legnagyobb figyelem azonban kétségkívül a Spengler-kupát övezheti, melyről az előző évekhez hasonlóan ezúttal is részletesen beszámolunk a portálunkon. Az eseményre hagyományosan december 26. és 31. között kerül sor a svájci Davosban, mely a Stanley-kupa után a második legrégebbi jégkorong kupának számít.
Az elmúlt három évben egyaránt svájci csapat hódította el a kupát, tavaly a Freibourg nyert, az azt megelőző években pedig a Davos és az Ambri-Piotta lett a végső győztes. Vajon tovább folytatódik a svájci uralom, vagy három év után más csapat ülhet fel a trónra? A tornát többek között a cseh Sport 1 és 2 közvetíti, míg Magyarországon a Sport TV számít a hivatalos médiapartnernek.
Az ünnepek alatt sem kell tehát lemondunk a sportélményről, bőven lesz választék, így mindneki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb programot.