2023. december 8., 12:24

Rövidpályás úszó Eb: Öt magyar is továbbjutott az előfutamokban

Öt magyar versenyző is sikerrel vette a pénteki előfutamokat a romániai Otopeniben zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Úszás
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Rövid, de rendkívül sűrű volt a délelőtti program, amelynek nyitószámában női 100 méter háton két magyar volt érdekelt, közülük a 17 éves Molnár Dóra 59.41 másodperccel, a 16. idővel bekerült a középdöntőbe. A vele egykorú Komoróczy Lora Fanni - aki csütörtökön 50 méter háton óriási egyéni csúccsal élete első felnőtt döntőjébe jutott felnőtt világversenyen - 59.88-cal a 20. helyen zárt.

Nagyjából így terveztem ezt az úszást, persze mindig szeretne az ember kicsivel jobb időt, én azonban ilyen jól még soha nem tudtam úszni előfutamban ebben a számban. Nagyjából fél másodpercre vagyok az egyéni csúcsomtól, ezt veszem célba a középdöntőben

- nyilatkozta az MTI-nek Molnár Dóra, aki tavaly nyáron, a juniorok között, a nagymedencés kontinensviadalon négy aranyérmet is nyert ebben az uszodában.

Férfi 200 méter gyorson Márton Richárd, ahogyan előre jelezte, visszalépett - gondolva a 200 méter pillangó esti fináléjára -, így csak Németh Nándor képviselte a magyar színeket. A BVSC úszója több társával együtt a múlt hétvégén még az Egyesült Államokban versenyzett, Otopeniben ezen a reggelen mutatkozott be. Jól sikerült számára a debütálás, hiszen egyéni csúcsától (1:43.79) nem sokkal elmaradva, 1:44.57 perccel a 11. helyen továbbjutott.

Ricsivel ellentétben nekem még nem igazán megy az alvás, az éjjel szinte semmit sem sikerült. Ezzel együtt most boldog vagyok, mert ez egy nagyon jól összerakott úszás volt, a végén még rá is tudtam volna tenni egy kicsit, de nem volt rá szükség. Nagyon erős ebben a számban a mezőny, de szeretnék bekerülni a fináléba

- monda Németh.

Női 100 méter pillangón Ugrai Panna és Komoróczy Lora Fanni egyaránt a negyedik futamban kapott helyet, előbbi remek teljesítménnyel, egyéni csúcsát (57.79) nyolc századdal megjavítva, 57.71 másodperccel hatodik helyen továbbjutott, honfitársa pedig 1:01.49-cel a 30. lett.

Mindhárom fordulóm szörnyű volt, ezen mindenképpen javítanom kell délután. A táv második felében nagyon jól jöttem, de lehet még ezen javítani

- nyilatkozta Ugrai, aki hozzátette, az elmúlt időszakban főként a gyorsúszásra készült, hiszen a váltóval itt lenne lehetősége kijutni az olimpiára, ugyanakkor a 100 méter pillangó mindig is a kedvenc száma volt.

Komoróczy arról beszélt, hogy

a négy kedvenc száma, az 50 és 100 méter pillangó és a hát közül három is egymást követi a programban, előzetesen pedig nem kalkulálhattak azzal, hogy a legrövidebb hátúszó számban végül döntős lesz.

Ezért neveztek be mindegyikre, itt viszont így most csak tapasztalatot tudott gyűjteni.
Női 200 méter vegyesen Szabó-Feltóthy Eszternek nem volt sok izgulnivalója, mivel ebben a számban csak három előfutamot rendeztek, és többen is visszaléptek. A magyar versenyző végül 2:13.16 perccel a 12. helyen jutott tovább.

Előzetesen úgy számoltam, hogy a középdöntőt elcsíphetem, aztán láttam, hogy néhányan nem jelennek meg. Mivel ez alapvetően nem az én területem, így vérmes reményeim nem lehetnek, de minden egyes verseny egy jó tapasztalatszerzési lehetőség

- fogalmazott Szabó-Feltóthy.

A délelőtti előfutamok zárásként a férfi 50 méter pillangó előcsatározásait rendezték, Szabó Szebasztián két évvel ezelőtt, Kazanyban ebben a számban a brazil Nicholas Santos világcsúcsát (21.75) beállítva diadalmaskodott.

A győriek versenyzője most elsőre 22.40-et úszott, s összesítésben a második legjobb idővel ment tovább, a szám másik magyarja, Nell Olivér 23.46-tal a 23. lett.

A száz pillangót ugye korábban elengedtük, ez pedig nem olimpiai szám, így nem is készültünk most erre igazán. Viszont amikor a technika és a forma megvan, akkor ez jól sikerülhet. Jól éreztem, úgy mentem neki az első huszonötnek, ahogyan este fogok, most viszont a végét elengedtem. Kíváncsi voltam arra, hogy óvatosan milyen időt tudok jönni

- mondta Szabó.

Az esti program magyar idő szerint 17 órakor kezdődik, a versenyt az M4 Sport élőben közvetíti.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.