Politika a sportban
Nem arról, hogy Jonas Vingegaard két Tour de France-győzelem után a spanyol körversenyen is diadalmaskodott, hanem arról, hogy szinte az egész versenyt a palesztin zászlókat lobogtató aktivisták tették tönkre. Két szakaszon győztest sem hirdettek, sőt, tulajdonképpen az idei Vueltát nem fejezték be.
Ábrándos tekintetű, naiv palimadárnak kell lenni ahhoz, hogy elhiggyük, a politika és a sport nem függ össze. Miből épülnek a stadionok, a sportcsarnokok, a különböző versenypályák? Kik finanszírozzák, támogatják a sportot? Mit keresnek a nagy nemzetközi mérkőzéseken, bajnokságokon a politikai szlogenek, feliratok, karszalagok? Miért nem vehet részt egyik vagy másik ország az olimpián, világbajnokságon, vagy bármilyen sportversenyen? Miért hoznak létre konkurens nemzetközi szövetséget, ha már van egy évtizedek óta, mindenki által elfogadott szervezet, amely az adott sportág ügyeit intézi? Miért fontos a világ legbefolyásosabb, leghatalmasabb országainak, hogy a rangos sporteseményeken ők végezzenek az éremtáblázat élén?
Rengeteg kérdést fel lehetne tenni, és mindegyik esetében ugyanott kötnénk ki: mert a politika és a sport mindig összefonódott, már az ókori olimpiákon is.
Példák? Maradjunk a mi csodálatos Európánkban. Az 1980-as moszkvai nyári olimpiai játékokat Afganisztán szovjet megszállása elleni tiltakozásként bojkottálta az Amerikai Egyesült Államok, Irán, Izrael, Japán, Kanada, Nyugat-Németország, Törökország, összesen 65 ország, végül 81 ország sportolói utaztak el a Szovjetunióba. Eltelt négy év, 1984, Los Angeles, érkezett a válasz a moszkvai olimpiára, a kommunista országok közül 15 távol maradt a játékoktól, kiegészülve további 4 országgal. Magyarország és Csehszlovákia is csatlakozott a bojkotthoz, ennek ellenére 140 ország részvételével lezajlott az amerikai olimpia. Napjainkban az orosz és a belarusz sportolók bizonyos versenyeken nem indulhatnak el, nem képviselhetik a hazájukat az ukrajnai háború miatt. Ha belegondolunk abba, hogy az Egyesült Államok hányszor lépett fel agresszorként az elmúlt évtizedekben, akkor alig akadna olyan sportesemény, amelyen amerikaiak versenyezhetnének…
Mit kerestek a Vueltán a Palesztina mellett tüntető aktivisták? Évek óta jelen vannak a versenyeken, általában a célban lengetik a hatalmas zászlókat, az ürügy pedig az egyik csapat, az Israel-Premier Tech részvétele az országúti kerékpársportban.
Az idei Touron nem okoztak balhét, Spanyolországban viszont kedvező körülményekre találtak. A leglátványosabb akciójuk az eleve lerövidített bilbaói szakaszon volt, amelyet 8 kilométerrel a cél előtt leintettek, és győztest sem avattak. Több szakaszt miattuk változtattak meg, a valladolidi egyéni időfutam távját megfelezték, az utolsó, szeptember 14-i madridi szakaszt törölték és hivatalos díjátadót sem rendeztek. A spanyol miniszterelnök, Pedro Sánchez kiállt a tüntetők mellett, és ahogy ő fogalmazott, „mély csodálatát” fejezi ki irántuk.
Lesz-e következménye a fiaskónak? Hogyan értelmezi a történteket a szervező, Amaury Sport Organisation – a Tourt is ők irányítják –, illetve a kerékpárközösség, élen az UCI-vel (Nemzetközi Kerékpáros-szövetség)?
Miért engedélyezték eddig is az eleve gyanús aktivistáknak a feltűnősködést? Az országúti versenyeken nincs belépő, ezért könnyű préda, nehéz elképzelni őket a Real vagy a Barcelona meccsein. Egyrészt jegyeket kell vásárolni, másrészt a keménymag azonnal „elzavarná” a csőcseléket. Mert nem „rendes emberek gyülekezete” randalírozott a Vueltán!
Megjelent a Magyar7 2025/39. számában.
