2021. április 28., 18:17

Naponta tesztelik majd a versenyzőket a nyári olimpián

Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.

Tokió 2020 olimpia
Fotó: TASR / AP

Többek között ez szerepel a szabálykönyv második verziójában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezőbizottság.

A 14 napos karantént nem kell letölteni,

a sportolók Japánba érkezésük után azonnal folytathatják az edzéseket.

A játékokra utazó minden személynek két negatív teszttel kell rendelkeznie még otthon, majd az érkezésük után három napon keresztül naponta ellenőrzik őket.

Tilos lesz a közösségi közlekedés használata, a játékokon résztvevők csak az akkreditált olimpiai járműveket használhatják.

Ugyanez vonatkozik az étkezésre:

csak kijelölt helyen lehet majd fogyasztani, ilyenek lesznek a játékok területén lévő étkezők, a szállások éttermei vagy a hotelszobák.

A szabálykönyv végleges verzióját júniusban adják ki, s ekkor döntenek a hazai nézők részvételéről, illetve az esetleges zárt kapus rendezésről.

Japán négy prefektúrájában, Tokióban, Oszakában, Kiotóban és Hjogóban vasárnaptól május 11-ig egészségügyi vészhelyzetet hirdettek ki a pandémia miatt. A szigetország lakosságának túlnyomó része változatlanul ellenzi az olimpiát, a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a megkérdezettek 70-80 százaléka szerint törölni, vagy újból halasztani kellene a játékokat. Az már korábban kiderült, hogy külföldi nézőket nem engednek majd be az eseményre.
A tavalyról idénre halasztott olimpia hivatalos megnyitója a tervek szerint július 23-án lesz.
 
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.