2022. július 18., 10:27

Minden idők legjobb magyar szereplése a világjátékokon

A vasárnapi zárónapon is szerzett két bronzérmet a magyar küldöttség, amely így minden idők legeredményesebb teljesítményét nyújtva 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárta az egyesült államokbeli Birminghamben rendezett Világjátékokat.

Három aranyat szerzett
Senyánszky Petra uszonyosúszó volt a magyar válogatott egyik legeredményesebb tagja
Fotó: Facebook

A Világjátékok magyar sajtócsapatának tájékoztatása szerint Sándorfi Ajsa (60 kg) és Spéth Norbert (67 kg) a muaythai-osoknál állhatott fel a dobogó harmadik fokára, miután mindkettőjük ellenfele visszalépett sérülés miatt a "kisdöntőtől".

Spéth az eredményhirdetés után kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy ő lehetett az első a sportágban, aki magyarként Világjátékok-kvótát szerez.

Az eredményemmel viszont nem vagyok elégedett. Jó formában érkeztem Birminghambe. Úgy gondolom, hogy előrébb kellett volna végeznem"

- mondta a DVTK világbajnoki ezüstérmese, aki a döntőbe kerülésért vívott meccsen vitatott bírói döntéssel kapott ki.

Az elődöntő után csalódott voltam, de azóta mindent helyre raktam magamban. Első évem a felnőttek között, és kijutottam a Világjátékokra, mi több: éremmel térek haza."

- összegzett Sándorfi, aki az utolsó magyar éremszerző volt a 11. Világjátékokon.

Vargáné Andrejkó Edina csapatvezető szerint az elmúlt tíz napban mindenki erőn felül teljesített.

Ez nem csupán a sportolókra értendő. Az orvosi stáb, a csapatiroda, és a média team is sokat tett azért, hogy minden a lehető legjobban alakuljon. A 27 érem önmagáért beszél. A Nemzeti Versenysport Szövetség nevében mondhatom: büszkék vagyunk versenyzőinkre, hiszen minden idők legjobb magyar Világjátékok-szereplését produkálták. Az érmeseken kívül kiváló teljesítményt nyújtott mindenki, hiszen több pontszerzőnk volt".

- értékelt.

A Világjátékok szervezői még februárban bejelentették, hogy az eladott jegyekből származó bevételből támogatják az ukrán sportolókat. A záróünnepség előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy 54 ezer dollár gyűlt össze erre a célra. A sajtórendezvényen Szerhij Bubka, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke átvette, és megköszönte a támogatást jelképező óriási csekket. Az eseményen jelen volt Randall L. Woodfin, Birmingham polgármestere és José Perurena, a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) elnöke is.

Magyarország a hatodik helyen végzett az éremtáblázaton. Az élen a németek zártak, megelőzve az amerikaiakat. A 12. Világjátékok házigazdája 2025-ben a kínai Csengtu lesz.

A nem olimpiai sportágak multisport versenyén 112 ország több mint 3600 sportolója vett részt.

A 11. Világjátékokon érmet szerzett magyar sportolók:

aranyérmesek:
Aerodance csoport - Farkas Balázs, Hajdú Kata, Lőcsei Zoltán, Makranszki Anna, Ruzicska Vanessza, Ökrös Janka, Simon Zsófia, Szőllősi Panna
Aerobik trió - Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs
Maratoni kajak - Kiszli Vanda, sprinttáv
Maratoni Kajak - Kiszli Vanda, klasszikus táv
Uszonyosúszás - Senánszky Petra, 50 méteres uszonyos gyors
Uszonyosúszás - Senánszky Petra, 100 méteres uszonyos gyors
Uszonyosúszás - Holoda Péter, 100 méteres uszonyos gyors
Uszonyosúszás - Mozsár Alex, 400 méteres felszíni úszás
Vízi- és életmentés - Női 4X50 méteres akadályváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn és Ugrai Panna)
Vízi- és életmentés - Férfi 4X50 méteres akadályváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)
Vízi- és életmentés - Férfi 4X50 méteres vegyesváltó (Szabó Szebasztián, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor és Giczi Mátyás)

ezüstérmesek:
Aerobik csoport - Bali Dániel, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Szőllősi Panna, Lőcsei Zoltán
Aerobik vegyespáros - Bali Dániel, Mazács Fanni
Uszonyosúszás - Mozsár Alex, 200 méteres felszíni úszás
Uszonyosúszás - Varga Krisztina, 100 méteres uszonyos gyors
Uszonyosúszás - Női 4X100 méteres felszíni váltó (Suba Sára, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Varga Krisztina)
Karate - Tadissi Martial (67 kg)
Vízi- és életmentés - Női 4X50 méteres vegyesváltó (Senánszky Petra, Gyurinovics Fanni, Jakabos Zsuzsanna, Ugrai Panna és Verrasztó Evelyn)

bronzérmesek:
Maratoni kajak - Csikós Zsóka, sprinttáv
Uszonyosúszás - Bukor Ádám, 200 méteres felszíni úszás
Uszonyosúszás - Bukor Ádám, 400 méteres felszíni úszás
Uszonyosúszás - Varga Krisztina, 50 méteres uszonyos gyors
Uszonyosúszás - Károlyi Csilla, 200 méteres felszíni úszás
Ritmikus gimnasztika - Pigniczki Fanni, labda
Ritmikus gimnasztika - Pigniczki Fanni, karika
Muaythai - Spéth Norbert (67 kg)
Muaythai - Sándorfi Ajsa (60 kg)
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.