Meghalt az NBA-vezér, David Stern
Hetvenhét éves korában szerdán elhunyt David Stern, aki harminc éven át irányította az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságot (NBA).
A sportvezető december 12-én kapott agyvérzést, de a sürgősségi beavatkozás és a kezelés ellenére azután is súlyos állapotban volt. Stern 1984 és 2014 között állt az NBA élén, ténykedése alatt hét új csapat kezdte meg a működését, megtöbbszöröződtek az NBA bevételei, jelenősen megnövekedett a tévéközvetítések száma, elindult a női profi bajnokság (WNBA), és a farmcsapatokkal működő liga (NBA Development League).
"Huszonkét éven át közvetlenül mellette voltam, hogy lássam, hogyan dolgozik. Mentorom és egyik legkedvesebb barátom volt" – reagált a halálhírre a Sternt 2014-ben váltó Adam Silver. – "Davidnek köszönhetően az NBA világmárka lett, ami által ő nem csupán az egyik legjelentősebb sportkomisszárrá, hanem generációja egyik legbefolyásosabb gazdasági vezetőjévé is vált" – tette hozzá.