Köszönjük, Milánó!
A záróünnepséggel hivatalosan is véget értek a milánói–cortinai téli olimpiai játékok, amelyek több szempontból is különleges fejezetet jelentenek a téli olimpiák történetében. Az idei esemény érdekessége, hogy a versenyek két helyszínen zajlottak: Milánóban és Cortinában.
A kettős rendezés nemcsak logisztikai kihívást jelentett, hanem szimbolikus üzenetet is hordozott: az olimpiai láng mindkét városban fellobbant, hangsúlyozva, hogy a játékok egyszerre szóltak a hagyományról és a megújulásról. Az olaszok igyekeztek bizonyítani, hogy méltó házigazdái az eseménynek, és ez sikerült is nekik.
A nyitó és a záróünnepség látványos, érzelmes és kulturálisan gazdag volt, amelyben a sport mellett az olasz életérzés és művészet is hangsúlyos szerepet kapott. A szervezés összességében gördülékenynek bizonyult, és a játékok hangulata végig ünnepi maradt.
A hazai olaszokról sem feledkezhetünk meg: tíz aranyérmükkel az élmezőnyben zártak, ami minden idők egyik legsikeresebb téli olimpiája számukra. Még a 2006-os torinói játékokat is felülmúlták, ahol öt aranyat szereztek.
Közép-Európából Ausztria és Csehország teljesített a legjobban: az osztrákok öt aranyat szereztek, míg a csehek két bajnoki címmel és több dobogós helyezéssel térhettek haza. Magyarország és Szlovákia nem tartozik a téli sportok hagyományos nagyhatalmai közé, mégis akadtak biztató eredmények. A Pavlova Maria–Sviatchenko Alexei műkorcsolya-páros negyedik helye értékes helyezésnek számít, ez volt a magyar csapat legjobb eredménye.
Fontos kiemelni a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltót is, amely 5000 méteren a nyolcadik helyen végzett. Természetesen minden magyar és szlovák pontszerző és résztvevő előtt kalapot emelhetünk, hiszen méltón és büszkén képviselték hazájukat. A szlovák jégkorong-válogatott ugyan nem tudta megvédeni a négy évvel ezelőtti bronzérmét, de ismét közel került a dobogóhoz, ami így is az egyik legjobb olimpiai szereplésük. Ha az idei torna sorrendjét nézzük, csak az Egyesült Államok, Kanada és Finnország végzett előttük. Óriási dolog olyan hokinagyhatalmakat megelőzni, mint Svédország, Csehország, Svájc vagy Németország.
A jégkorongtorna különösen nagy figyelmet kapott, hiszen 2014 után ismét visszatérhettek az NHL-játékosok, ami érezhetően megemelte a torna színvonalát és presztízsét.
A férfiaknál az álomdöntő is összejött: az Egyesült Államok és Kanada csapott össze az aranyéremért. Az amerikaiak végül legyőzték ősi riválisukat, és történelmi sikert arattak, hiszen napra pontosan 46 évvel a legendás „csoda a jégen” után ismét olimpiai bajnoki címet szereztek. A női tornán szintén amerikai–kanadai döntőt rendeztek, és ott is az Egyesült Államok örülhetett a végén, ami jól mutatja, hogy jelenleg mindkét mezőnyben meghatározó erőt képviselnek.
Az olimpia azonban nemcsak az érmekről szólt, hanem az emlékezetes pillanatokról is. A szabadstílusú sífutók csapatsprintjének befutóján egy kutya szaladt a pályára és egészen a célig kísérte a versenyzőket, mosolyt csalva a nézők arcára. Az osztrák snowboardos, Benjamin Karl látványos módon ünnepelte aranyérmét: ledobta a mezét, és félmeztelenül pózolt a kamerák előtt. Voltak azonban veszélyes helyzetek is, több komoly bukással, köztük az amerikai síző, Lindsey Vonn sérülése is megrázó volt, akit azonnal kórházba kellett szállítani. A milánói–cortinai olimpia összképe mégis egyértelműen pozitív maradt.
A lebonyolítás gördülékeny volt, a sportolók hozzáállása példamutató, a sikerek mellett pedig meglepetések is születtek. Talán ez a játékok legfontosabb üzenete: a téli olimpia és a téli sportok ugyanolyan fontos részei a sport-életnek, mint a nyári játékok, és a világ figyelme ilyenkor ugyanúgy a téli ötkarikás versenyszámokra szegeződik.
Minden nemzetnek akadtak olyan villanásai, amelyekre büszke lehet, legyen szó éremről, helytállásról vagy egy-egy emlékezetes pillanatról. A láng most kialszik, de a történetek megmaradnak, és már a következő téli olimpia felé fordul a figyelem, amelynek Franciaország ad majd otthont 2030-ban.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2026/9. számában.
