Gyorsvizit, avagy egy kör a Balaton körül
A futás egy fantasztikus sport. Mozgásban tart, növeli az állóképességet és rendkívül egészséges. Ha időm engedi, jómagam is szívesen kimegyek kocogni, nagyon hasznos tevékenység. Na de mi a helyzet a futóversenyekkel? Vajon milyen érzés lehet egy futóversenyen elindulni?
Bevallom, nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy benevezzek egy futóversenyre. Ugyan motoszkált bennem a gondolat, hogy egyszer jó lenne kipróbálni a félmaratont, vagy esetleg a maratont, de ez egy nagyon távoli terv. Szeptember közepén szólt az egyik barátom, Áron, hogy nincs-e kedvem nevezni az Ultrabalaton futóversenyre, mert a csapatukból kiesett pár ember. Jó kihívásnak tűnt, így hát belevágtam. Mint ahogy Áron két testvére is, Ákos és Noémi, így a 11 fős csapatunkban mi képviseltük Felvidéket.
A stafétacsapatunk nem állt profi futókból, (habár egy Norbi nevezetű srác egymaga letolta az első harminc kilométert),
de annál inkább akadtak lelkes személyek, akik ráéreztek a futás örömére, illetve a csapatszellem fontosságára.
Mi voltunk a Gyorsvizit csapat, a társaságot fiúk és lányok vegyesen alkották. Voltak, akik nem először vettek részt a körversenyen, de velem együtt akadtak még „Ultrabalaton-szűz” futók is.
Mivel stafétafutásról beszélünk, ezért a csapaton belül egymást váltottuk. Mindenki annyit vállalt, amennyit bírt. A 216 kilométert méltányosan elosztottuk.
A különböző ellenőrzőpontoknál volt lehetőség a váltásra, stafétabotunk pedig egy karóra volt, amelyet a következő futónak adtunk át. Az órát minden ellenőrzőpontnál oda kellett érinteni egy eszközhöz, amely alapján ellenőrizték a csapatok idejét. Így a csalást is el lehetett kerülni. A váltópontoknál a hangulat óriási volt, mintha fesztiválon lenne az ember. Frissítők és olykor zene is biztosítva volt.
A körverseny egész nap zajlott, nem volt megállás, mindenki futott valamelyik napszakban.
Aki már járt a Balatonnál, tudja, milyen csodálatos a part, mennyire ki van építve a környék, az erdős részek varázsa is rabul ejti az embert. A badacsonyi dombok szintén káprázatos élményt nyújtanak. Az útvonalat jelzőtáblák mutatták, de még így is voltak, akik eltévedtek. Külön kiemelném a kísérőautók szerepét, hiszen valahogyan el kellett jutni a váltópontokhoz, ez pedig óriási szervezést igényelt. A futókat kerékpárral is lehetőség volt követni, ez motivációt és biztonságérzetet nyújtott.
A 216 kilométeres távot végül 21 óra 29 perc alatt sikerült teljesíteni. Ez jó erős középmezőnynek számít, de egyáltalán nem ez volt a fontos.
Attól a perctől kezdve, ahogy az első emberünk megkezdte s amíg az utolsó emberünk beért a célba, mindenkiben tudatosult, nemcsak magáért, de a társaiért is fut. A tudat, hogy vár rád valaki, és te indítod tovább, igazi csapatszellemet igényelt, amely nálunk nem hiányzott.
Nem számít, hogy milyen tempóban haladtál, és az sem, hány kilométert teljesítettél. A lényeg, hogy mindenki becsületesen teljesítette a kitűzött célját. Akadt, aki túl is szárnyalta azt. A csapat nevében elmondhatom, minden percét és pillanatát élveztük ennek a csodálatos futófesztiválnak. Mindenkit arra buzdítok, próbáljon ki egy hasonló versenyt, mert felejthetetlen pillanatokban lesz része. Cipőt fel és hajrá!
