Ez nem is Szlovákia…

Mielőtt viszont kitérnénk erre az önmagában is érdekes jelenségre, tegyünk említést a hazai sportélet megkerülhetetlen személyiségéről, aki ugyanúgy ért mindenhez, így a sporthoz is. Nem másról van szó, mint a kormánykoalíció jelenlegi laposztójáról, Rudolf Huliakról, aki nem mellesleg sportminiszter is.

Királyhelmeci látogatása után közösségi oldalán arról beszélt, hogy a magyarországi országgyűlési választásokon az eddiginél is nagyobb nacionalista nyert. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a győztes nem fogja használni a Felvidék kifejezést, illetve a szlovákok és a (szlovákiai) magyarok testvéri nemzetként élnek majd együtt a továbbiakban is, hiszen „mindannyian szlovákok vagyunk”, mondta, utalva arra, hogy lehetünk mi magyar nemzetiségűek, de igazából szlovákok, szlovák állampolgárok vagyunk.

Szóval Kotleba, majd Danko embere, a sportminiszter így gondolja. Eközben az általa nagyon kedvelt Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) hivatalos oldalán bejelentette, hogy a válogatott június 1-én Málta ellen játszik felkészülési mérkőzést a MOL Arénában. Meglepő döntés elsőre, ne tagadjuk, mert eddig legfeljebb az utánpótlás-válogatottak mérkőzéseit tartották a dunaszerdahelyi arénában, de az igazi meglepetés csak ezután következett.

A legnagyobb hazai sportportál, az egyértelműen liberális aktuality.sk társoldalaihoz tartozó sport.sk ilyen címmel hozta a hírt: Bátor döntés a Szlovák Labdarúgó-szövetség részéről. A szlovák válogatott olyan városban lép pályára, ahol magyarul beszélnek.

Ami ennél is megdöbbentőbb volt, az a szlovák szurkolók kommentjei, amelyek közt bőven akadtak olyanok, amelyekben azt kérdezték, miért nem Szlovákiában játsszák a szlovák válogatott hazai mérkőzését? Hogy ez „nem hazai pálya”. Hogy „ez nem az a közeg”.

Itt válik a történet igazán teljessé és érdekessé.

Mert miközben a politika arról beszél, hogy mindenki szlovák állampolgár, és ezzel el is intézi a kérdést, addig a társadalom egy része pontosan érzi, hogy ez nem ilyen egyszerű. Sőt, ösztönösen reagál rá. Nem politikai nyelven, hanem nyersen, kommentekben.

Az egyik oldalon áll tehát a szavazatokra hajtó politikus szélsőséges politikai narratívája, amely ugyan egységet hirdet, de közben erőszakosan eltörli a különbségeket. A másik oldalon áll a társadalmi reflex, amely kimondja: vannak különbségek, és ezek számítanak!  Ugyan azt hazudjuk otthon és a lelátón, hogy itt nem is élnek magyarok, tudjuk, a Csallóköz nem a mi vidékünk, ahol szerintünk nincs is mit keresnie a szlovák válogatottnak.

Érdekes hely ez a Szlovákia, de talán érdemes volna a sportélet vezetőinek tisztába tenniük ezt a helyzetet.

Megjelent a Magyar7 2026/17. számában.